Szeretik a Szusza Ferenc-szobrot a szurkolók, a szobrász pedig büszke rá

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Ismét Szusza Ferenc lázban ég Újpest, bár örök kultusznak örvend a leghűségesebb és az egyik legnagyobb lila-fehér labdarúgó város- és országszerte. Az Újpesti Városnapokon nyílt szabadtéri kiállítás az idén 101 éves legenda életútjáról. A Szusza Ferenc-szobor pedig a Mesterről elnevezett stadionban várja a vele előszeretettel szelfiző drukkereket. A 2017-ben átadott Szusza-szobor alkotójával, a tősgyökeres újpesti Szabó Sándor Ferenc szobrászművésszel találkoztunk.

fotó: Várai Mihály

– Tavaly ünnepelte volna a századik születésnapját az egyik legnagyobb újpesti legenda, Szusza Ferenc. Mikor látta utoljára a 2017-ben felavatott alkotását?

– Néhányszor voltam a stadion területén, és megnéztem a szobrot. Érdekelt egyrészt, hogy mennyire alakult már ki patina a bronzon az évek során. Másrészt, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy rám milyen hatást gyakorol a saját szobrom. Átjön-e az üzenet és érzés, amit elterveztem a kezdetekben? Úgy érzem, igen. Ott van a szívén a keze, s éppen esküt tesz. Ez kifejezi a hűséget és az őszinteséget. Márpedig manapság mindennél aktuálisabb az, hogy legyünk hűségesek az elveinkhez, s ne adjuk fel őket. Másrészt, korhű ruházatot visel a Szusza Ferenc-szobor, amely hűen átadja az adott korszellemet. Az életnagyságúnál valamivel nagyobb szobor a főépület mellett kapott helyet, s remélem, megilletődnek az ellenfél csapat focistái, amikor elmennek mellette.

– Milyen kapcsolatban állt Szusza Ferenccel? Ismerhette személyesen?

– Sajnos személyesen nem ismertük egymást, de hatalmas futballrajongó és lokálpatrióta vagyok, úgyhogy folyamatosan végigkísértem a fenomén pályafutását. Képzőművészeti Főiskolás szobrásztanoncként költöztem a kerületbe, ám életem legnagyobb részét itt töltöttem, s erősen kötődőm Újpesthez. Több alkotásom is van a kerületben: az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskolában látható egy domborművem, amelyről emlékplakett is jelent meg, valamint a Lázár Ervin Általános Iskolában is egy domborművem van. A labdarúgás pedig örök szerelem számomra, amikor még általános iskolában tanítottam, szívesen fociztam a tanítványaimmal is. Mindig csodáltam és bálványoztam az egyik legnagyobb újpesti zsenit.

– Mintha rejtőzködő életet élne: nagyon kevés alkotása lelhető fel itthon, és nem szokott szerepelni.

– Egyetlen percre sem vagyok szomorú, hogy így alakult az életem. Többségében külföldön, például Oroszországban, Németországban, Skóciában, Svédországban lelhetőek fel az szobraim. Ráadásul magántulajdonban van a legtöbb alkotásom. Szeretem, ha létező és mindennapos kapcsolat van a szobor és a befogadó között. A Szusza-szobor esetén is elsődleges szempont volt, hogy jusson el az emberekhez a művem, s alakuljon ki élő kapcsolat az alkotás és a befogadó között. Számos szobromat pedig jótékonysági célokra árverezték el, tehát akkor sem az anyagiak számítottak nekem. Visszatérve a Szusza-szoborra, az alkotás során is a transzparenciára törekedtem, és olyan helyiségben mintáztam meg a szobrot, ahol a közönség meg tudta nézni a munkát. Folyamatosan érkeztek az általános iskolás csoportok, a gyerekekkel alkotás közben beszélgettem Szusza Ferencről, a sportról és a művészet szerepéről. De sokan érkeztek a környező házakból is az alagsori műterembe, én pedig szívesen megmutattam az érdeklődőknek a műveleteket. Az is nagyon fontos volt számomra, hogy újpesti csinálja meg a szobor talapzatát is, s végül egy olyan sírköves hölgy hozta létre a talapzatot, aki a Megyeri úti temetőnél dolgozik.

fotó: Várai Mihály

– A Szusza-szoborral a sportoló jellegzetes mozdulatát örökítette meg. Miért és hogyan esett erre a választása? 

– Ez a mozdulat Keleti Márton Civil a pályán című filmjében látható, amelyben Szusza Ferenc is szerepet játszott. Eredetileg a fiatal focistát akartam megformálni, ám azt kérte a bírálóbizottság, hogy az ereje teljében lévő Szuszát alkossam meg. Ami még érdekes, hogy anno felkerestem a Sportmúzeumot, ahol korhű stoplis cipőt és bőr focilabdát is tanulmányoztam. A szobron továbbá rövid U-val szerepel az Ujpest, hiszen a csapat nevét is így írták akkoriban. Úgy érzem, a mozdulat és a szobor közvetlensége a látogatókat, az érdeklődőket is megérinti. Rengetegen szelfiznek vele, odamennek hozzá, fotózzák. Nekem, mint alkotónak ez a legnagyobb elismerés: megszólítja a befogadót a műtárgy.

– Ésmég egy kérdés: mostanában rengeteg szó esik arról, hogy új szentélyt kap az Újpest FC, új csarnokot építenek a lila-fehéreknek. A szobor is költözni fog?

– Ezt én is szeretném tudni. Nem hiszem, hogy megszűnik a jelenlegi sportlétesítmény, szerintem tovább zajlik majd az élet a Szusza Ferenc Stadionban. Ugyanakkor azért se haragudnék, ha majd bármilyen módon elköltözne a szobor, s értesítenének erről. Számomra az a legfontosabb, hogy méltó helyre kerüljön Szusza Ferenc alakja, hiszen ezt érdemli ez a kivételes pályafutás. Aki körbejárja és alaposan megnézi a szobrot, észreveheti, hogy nem szerepel a nevem az alkotásomon. Tudatosan döntöttem így, hiszen Szusza Ferenc nevét kell örökre megjegyezni, és Szabó Sándor Ferencét.

Besztercey Judit