Tágasabb, világosabb, több a levegő

  •  
  •  
  •  

Az utolsó simításokat végzik a teljesen megújult Pozsonyi úti rendelőben. A szeptemberben indult munkálatok során kívül-belül új arculatot kapott az épület.

– Ha az elmúlt négy év eredményeire visszatekintünk, akkor azt gondolom, jelentős fejlődésen ment át Újpest egészségügye – mondja Nagy István alpolgármester.
– Elsősorban a szakrendelő átvétele és renoválása volt nagy feladat. A ciklus második felében pedig az összes körzeti orvosi gyermek- és felnőtt rendelőt felújítottuk.

Az alpolgármester elmondta, az önkormányzat összességében 512 millió forintot költött a tizenhat háziorvosi rendelő rekonstrukciójára. A teljes költség egyharmadát fordították a Pozsonyi úti rendelőre

A munkálatokról Renge Zsoltot, a terület önkormányzati képviselőjét is megkérdeztük.
– A rendelő emeletes, így a legfontosabb az akadálymentesítés volt. Továbbá elvégezték az épület tető-, hő- és vízszigetelését, új gépészeti és elektromos rendszert alakítottak ki. Minden helyiséget klimatizáltak és a fűtőtesteket is kicserélték. A váróban új padokat, a gyermekrészlegen pedig új pelenkázókat helyeztek el – tudtuk meg a képviselőtől.

Ezen a héten ugyan még csak fél gőzzel folyt a rendelés, de az első páciensek véleménye bíztató: tágasabb, világosabb, több a levegő – mondta Kovács Györgyné, Irma néni.

Mostantól a Berda József utcai rendelőben dolgozó háziorvosok is a Pozsonyi utcai rendelőben fogadják pácienseiket. A Berda utcai épületben a védőnői szolgálatok kapnak otthont.

D.V.