Ötödik újpesti önálló kiállítására készül Tóth Péter festőművész. Az Újpest Galéria emeleti kiállítótermében november 21-én 18 órakor nyíló tárlat ezúttal is akvarelleket vonultat fel, ám a művész most meglepetéssel is várja a tárlatlátogatókat.
Az Újpesti Művészek Társasága soron következő egyéni kiállításán Tóth Péter, az önkormányzat Pállya Celesztin képzőművészeti pályázatainak többszörös díjazottja tér vissza korábbi kiállításainak helyszínére. Mintegy félszáz alkotást mutat be, a szokásos táj- és városképek mellett portrékkal, valamint több nagyméretű, 50 x 70-es képpel is meglepi az érdeklődőket.
– Akvarelltechnikával készült festményeim 1985-től szerepelnek kiállításokon. A festészettel a Nagybányai Nagy Zoltán Klub tagjai révén ismerkedtem meg. Gyermekkorom óta részt veszek a klub nyári festőtáborain és találkozókon. Fontosnak tartom a festmények esztétikáját, könnyedségét. Annak ellenére, hogy képeim többé-kevésbé a látványból indulnak, a fi gyelmes szemlélő mögöttes rétegeket is felismerhet. A képek jelentős része a helyszínen készült – árulja el előzetesként a kiállításról az elmúlt években Lisszabonban, Brüszszelben, Luxemburgban és számos hazai galériában, kiállítóteremben, egyéni kiállításon bemutatkozó Tóth Péter.
Az újpesti művészközösség jól ismeri az 1971- ben született művészt, akinek a szülei is alkotók: Tóth László és T. Selman Ilona tehetségét és festészet iránti elkötelezettségét Tóth Péter is örökölte. Szüleinek a példáját követte abban is a Könyves Kálmán Gimnázium egykori diákja, hogy “rendes” civil foglalkozást is választott magának: építőmérnökként végzett az egyetemen, és szabadidejében hódol szenvedélyének. Megemlíti: nagy tisztelője Diósy Antal, Dobroszláv Lajos és Soproni Horváth József művészetének.
A tárlat december 6-ig látogatható.
B. K.