Támadás és ellentámadás

  •  
  •  
  •  

Gyorsan terjed, és rendkívül „hatékony”: az influenzavírus okozza a legnagyobb számú megbetegedést, s mivel könnyen mutálódik, gyakran világméretű járványt, azaz pandémiát is okozhat. Az ismert A, B és C típusú influenzavírusok szinte minden szezonban elérnek bennünket, az A típusúak pedig további csoportokra oszthatók: a felületükön található két fehérjemolekula, a hemagglutinin és neuraminidáz protein „felelős” az új influenza kialakulásáért, melyek kezdőbetűi alkotják az új influenza nevét.

A H1N1 többféle törzzsé mutálódott az elmúlt évtizedekben: ide tartozik a húszas évek környékén kialakult spanyolnátha, az enyhébb influenzavírusok, vagy a járványos sertésinfluenzák is. És ide tartozik az influenza azon verziója is, amely idén tavasszal áldozatokkal is járó megbetegedéseket okozott Mexikóban, majd később Európára is átterjedt.
A hagyományos, szezonális influenza és az új, úgynevezett „A(H1N1)” influenza fertőzőképessége és hatása is más. Más szezonban jelentkezik: míg a hagyományos elsősorban az őszi időszakban, október-november környékén kezd fertőzni, addig a H1N1 idén felbukkant változata már április óta jelen van. Az utóbbi erősebben fertőz, hosszabb a lappangási ideje és a lefolyása. Bár a hagyományos influenzára jellemzőek a tünetei, elsősorban légúti panaszokkal kezdődik az A(H1N1), és a tanulmányok szerint a tüdőre is veszélyesebb.
A szakemberek szerint a megoldás a védőoltásokban rejlik, amelyek a vírus hemagglutininjét veszik célba: ebben az esetben a vírus antigénje, azaz a kórokozó legyengített formája kerül a szervezetbe. A WHO ajánlása szerint a járvány további terjedése érdekében minden ország számára hozzáférhetővé kell tenni a védőoltást, melyet első körben az egészségügyi dolgozók, az idősek és a krónikus betegségben szenvedők kapnak meg. A már kifejlődött influenzára valójában nincs orvosság, de abban az esetben, ha túl sokáig tart a betegség – az orvosok szerint egy hét az influenza lefutási ideje –, illetve akkor, ha nagyon erős tünetekkel jár, mindenféleképp orvoshoz kell fordulni. Minden más esetben a gyógyulási mód a szokásos: vitamin- és bőséges folyadékfogyasztás, pihenés, lázcsökkentés.
Magyarország a lakosság több mint felének ingyen, vagy térítés ellenében biztosít oltóanyagot, az önkormányzatok pedig ezen kívül is dönthetnek a kedvezményezettek köréről. A legutóbbi testületi ülésen pozitív döntés született az újpesti köztisztviselők és közalkalmazottak számára adandó térítésmentes oltóanyagról, így a védőoltás ingyenes lehetőségét közel 2350 fő veheti igénybe.
 
Megkérdeztünk két kerületi háziorvost, pácienst, és oktatási intézményben dolgozót, hogy miért döntöttek a védőoltás mellett.  
 
Dr. Kövesdi István, a Babits Mihály Gimnázium igazgatója nem első alkalommal vállalkozik a védőoltásra. Mint mondta, döntésében fontos szerepet játszott az is, hogy gyerekekkel foglalkozik.
– Bár tudom, sem a gyógyszer, sem az oltóanyag sem nyújt 100%-os biztonságot, bízom az orvosok és a felelős döntéshozók tudásában, tapasztalatában. Nemcsak a munkám, hanem az életkoromból adódó esetleges rizikótényezők miatt is a védőoltás mellett döntöttem, de természetesen mindent megteszek a megelőzésért. A gyerekek között nincs pánik, nincs túlzott aggodalom, mi pedig figyeljük a hiányzások mértékét, és ez 2-3 %-nál sosem volt több. Fokozottabban odafigyelünk a higiéniára, a mosdókban szappan helyett fertőtlenítős kézmosó folyadékot alkalmazunk, a szülői értekezleten tájékoztatást adtunk a fontosabb teendőkről. Bár az influenza közügy, úgy gondolom, az oltás felvétele magánügy. Nem szabad kollégáimat rábeszélni vagy lebeszélni az oltásról, mindenkinek magának kell e kérdésben döntenie. Az ingyenes oltás lehetősége adott, de a döntés felelősségét mindenkinek magának kell viselnie.
 
Juhászné Rusai Éva, a Deák Óvoda óvodapedagógusa és környezeti nevelője is tervezi, hogy beoltatja magát:
– Nem éreztem semmilyen komoly mellékhatást a tavalyi oltás után, nem lettem influenzás, a náthából pedig sokkal gyorsabban gyógyultam ki, mint azt megelőzően. Tájékozódtam idén is a védőoltásról, és mivel gyerekekkel foglalkozunk, és a nap folyamán rengeteg szülővel is találkozunk, úgy éreztem, nekem különösen fontos a megelőzés. Nem érzem veszélyesnek az oltást, hiszen a háziorvos megvizsgálja a beteget, és csak akkor adja be a vakcinát, ha a páciens egészségi állapota kifogástalan. Az óvoda szellemiségéhez kapcsolódva természetes, hogy kollégáimmal együtt egészségtudatosan neveljük a gyerekeket, és mi is igyekszünk példát mutatni. Rendszeresen fogyasztanak a kicsik gyümölcsöt, zöldséget, amitől erősödik az immunrendszerük. Sokat kirándulunk, a friss levegőn tartózkodunk velük. Betartjuk és betartatjuk a higiéniai szabályokat – a rendszeres kézmosást, fertőtlenítést –, a honlapunkon és az értekezleteken a szülőket is tájékoztatjuk ezekről a törekvésekről.
 
Dr. Dorka Mária, a Kordován téri felnőtt rendelő háziorvosa 1983 óta dolgozik Újpesten.
– A védőoltás nem csupán az influenza kellemetlen tüneteinek megelőzését célozza meg, hanem a szövődmények ellen is biztonságot nyújt. A fiatal, egészséges embereknél hamar lezajlik az influenzás folyamat, de vannak rizikócsoportok: a szív- és tüdőbeteg pácienseknek, cukorbetegeknek, a 60 év fölöttieknek, illetve mindazoknak, akiknek betegség miatt legyengült az immunrendszerük, javaslom a védőoltás beadatását. Mindkét vírus cseppfertőzéssel terjed, és a légutak hámját károsítja. Általában néhány óra után levertséget, fejfájást, lázat, izomfájdalmat tapasztalunk, szövődmény nélkül pár nap alatt lezajlik a betegség. Ha már megtörtént a baj, és elkaptuk az influenzát, igazából a szokásos, ismert megoldáshoz fordulhatunk: otthon maradni, vitamint szedni, melyet a bőséges folyadékbevitel és a lázcsillapítás egészíthet ki. Aki a védőoltás mellett dönt, az átmeneti nyomásérzékenységet, esetleg kisebb fejfájást, vagy izomfájdalmat tapasztalhat, de praxisom során ez volt a ritkább, tapasztalatom szerint semmilyen jelentős mellékhatása nincs a védőoltásnak.
 
Szigeti Sándor idén lett 70 éves. A Kordován téri rendelőben találkoztunk vele. Évek óta beoltatja magát, s nem volt ez másképp idén sem.
– 2003-ban nagyon csúnyán „elkapott az influenza”. Talán akkor döntöttem arról, hogy ha tehetem, megelőzöm. Sosem volt rossz emlékem a védőoltással kapcsolatban, nem tapasztaltam semmi problémát, semmilyen mellékhatást. Azóta megúszom az influenza-szezont, bár rengeteg emberrel találkozom, hiszen BMV-vel, azaz busszal, metróval, villamossal járok – mondta jókedvűen Szigeti Sándor. – A H1N1 vírussal kapcsolatban volt némi bizonytalanság bennem, hiszen ezt is, azt is lehetett már hallani, olvasni a médiában, de úgy gondolom, a kutatások, vizsgálatok, tesztek, és az orvosi vélemények alapján nyugodt lehetek. Van egy 17 éves unokám, akit roppantmód érdekel az orvostudomány, és olvasmányai szerint ő is azt vallja, túl nagy kavarodás van ezzel kapcsolatban. Feleségem is beoltatta magát, de természetesen egyéb megelőző stratégiát is alkalmazunk: csipkebogyóteát és csalánteát is rendszeresen fogyasztunk. Remélem, idén is megússzuk a járványt.
 


Dr. Miskolczi Zsuzsanna a Pozsonyi úti rendelő háziorvosa is szorgalmazza a védőoltások beadatását.
– Idén már 32 páciensem döntött úgy, hogy beoltatja magát, természetesen most mindkét védőoltást alkalmazzuk: a hagyományos influenza, és a H1N1 elleni vakcinát is. Első körben az időseket oltjuk be, és azokat, akiknek betegségük miatt fontos a megfelelő védelem, de természetesen, ha a fiatalabbak is igénylik, ők is megkaphatják. Egyelőre senkinél sem tapasztaltunk mellékhatást. Rábeszélni az oltásra természetesen senkit sem lehet, de megfelelő tájékoztatást adni kell a pácienseknek, hiszen bizonyos betegségcsoportnál rendkívül fontos a megelőzés. A H1N1 és a már jól ismert influenzák között sok hasonlóság van, de jelentős a különbség is: az új influenzának is nevezett járvány gyorsabban és teljesen más szezonban terjed, mint a hagyományos influenza. A H1N1 esetében ennek ellenére úgy érzem, eltúlzott a félelem: magától az influenzától nem kellene ennyire tartani, inkább a szövődményektől, amik megegyeznek a hagyományos influenza szövődményeivel: tüdőgyulladás, arcüreggyulladás, középfülgyulladás. Fontos azt is tudni, hogy a krónikus betegségben szenvedők állapota romlásnak indulhat. A betegség hasonló tünetekkel jár, mint a korábbi vírusok: láz, köhögés, tüsszögés, izomfájdalom, vagy hasmenés is jelentkezhet. A vírus cseppfertőzéssel terjed, és természetesen a megelőzésnek van óriási szerepe, melyről nem beszélhetünk eleget: a gyakori kézmosás, fertőtlenítés, a vitaminok, zöldségek, gyümölcsök, friss gyümölcslevek védettséget adnak, és ugye, mindannyian tudjuk, hogy tüsszenteni tényleg csak zsebkendőbe illik…
 
Barna Jánosné, Katika eddig elsősorban a természetes gyógymódokat alkalmazta, de idén úgy döntött, beoltatja magát.
– A televízióból, újságokból, és természetesen a háziorvosomtól tájékozódtam az új influenza veszélyeiről és magáról a védőoltásról. Mérlegeltem mindent, megismertem az érveket, ellenérveket is, és döntöttem: idén először beoltatom magam. Bár nyugdíjas vagyok, azért sok emberrel találkozom, ez is fontos szempont volt; de a döntésemben elsősorban az játszott szerepet, hogy sajnos magas a vérnyomásom, ezért nemcsak az influenzát, hanem a szövődményeket is el szerettem volna kerülni. Férjem még vacillál, talán azért is, mert elsősorban a természetes gyógymódokat alkalmazzuk a családban. Vitaminokat szedünk, sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasztunk, így próbáljuk erősíteni az immunrendszerünket, és felvértezni magunkat a vírusokkal szemben. Lehet, hogy ez önmagában is elegendő volna, de idén biztosra szerettem volna menni.