TámogatLaK – felhívás hátrányos helyzetű roma fiataloknak

, , ,
  •  
  •  
  •  

Október 15-ig várják a jelentkezéseket a TámogatLAK 2025 programra, melynek célja, hogy megelőzze az állami gondozásból kikerülő vagy egyéb lakhatási körülményeit, feltételeit tekintve hátrányos helyzetű roma származású fiatalok hajléktalanná válását.

A program személyre szabott szolgáltatásokat és megélhetési támogatást biztosít a résztvevő fiatalok számára, melyek segítségével javul képzettségi színvonaluk, a foglalkoztathatóságuk és társadalmi beágyazottságuk. A résztvevőket személyes mentor segíti, akinek feladata, hogy az egyéni célok megvalósításához folyamatos támogatást nyújtson a program ideje alatt. Emellett csoportos képzésekre is sor kerül, ahol szakemberek személyiségfejlesztéssel, oktatással és munkaerőpiaccal, életmóddal és életvezetéssel kapcsolatos ismereteket oktatnak.

A projektben való részvétel feltétele, hogy a jelentkező 18 és 35 év közötti, a pályázat benyújtásokkor legalább 12 hónapja életvitelszerűen a fővárosban él, saját ingatlantulajdonnal, vagy határozatlan időtartamú lakásbérleti jogviszonnyal nem rendelkezik, kivéve, ha rendelkezik ugyan, de lakhatása önhibáján kívül veszélybe került, alacsony jövedelmi viszonnyal rendelkezik, vagy önálló jövedelme nincs.

A jelentkezéshez szükséges adatlap és adatvédelmi nyilatkozat letölthető az alábbi linken. A kitöltött adatlapot és aláírt adatvédelmi nyilatkozatot a jogosultságot alátámasztó dokumentumokkal, valamint fényképes önéletrajzzal, maximum egyoldalas motivációs levéllel személyesen (kizárólag időpontegyeztetés alapján) vagy levélben várják október 15-ig a Budapest Esély Nonprofit Kft címére: 1084 Budapest Őr utca 5-7. A borítékra kérik, írják rá: „TámogatLAK”.

Részletesebb információk megtalálhatóak a Budapest Esély Nonprofit Kft. honlapján.

ÚN