Tanulással nyitni a világra

  •  
  •  
  •  

Újpesten nyílt meg a második budapesti, egyben az ország ötvenedik Nyitott Tanulási Központja, amely 10-15 fős csoportoknak biztosít ingyenes tanulási lehetőséget, ezáltal elősegíti a hatékonyabb álláskeresést, a munkahelyek megtartását és a foglalkoztathatóság javítását.

A Klauzál utcában lévő újpesti tanulási központ a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért nevű szervezet közel kétmilliárd forintból megvalósuló TÁMOP pályázat keretén belül nyílt  meg az ország ötvenedik ilyen intézményeként január 13-án.

Az eseményen részt vett Nagy István alpolgármester valamint dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő is, utóbbi a megnyitó első felszólalójaként kiemelte: Újpest alapításától fogva meglévő nyitott szellemiségét, a jelenkor áttekintésénél pedig azt mondta, a kormány programjában kiemelt szerepe van a felzárkóztatásnak, amely a képviselő szerint egyébként hasznos és eredményes.

Dr. Hollósi Antal végezetül hozzátette: az Újpesten megvalósuló képzés sokak számára belépő lehet a munka világába.

Tove Skarstein, Norvégia magyarországi nagykövete köszöntőjében kitért arra, hogy a projektet támogató Norvégia, bár nem uniós tagállam, az EU egyik legszorosabb partnere és jelentős szerepet vállal a csatlakozó országok felzárkóztatásában. A tanulási központok megvalósításával kapcsolatban azt mondta, ezáltal is tehetünk a munkanélküliség és a szegénység ellen, egyben új munkahelyekhez segítheti az embereket.

Balázs Ákos projektmenedzser ezt követően magáról a program jellemzőiről és előnyeiről (ld. keretes írásunkat) beszélt, kiemelve azt, hogy valamennyi helyszínen alkalmazkodnak az ott élők igényeihez, ez utóbbi a tanításra és az időpontok egyeztetésére egyaránt vonatkozik.

Graciela Sbertoli, a Norvég Oktatási és Tudományos Minisztérium Életen Át Tartó Tanulás intézetének (VOX) nemzetközi együttműködésekért felelős igazgatóhelyettese kiemelte: ez a projekt más mint az eddigiek, mert míg sok kezdeményezés a finanszírozás megszűnésével hirtelen elbukik, addig ez a nemzeti igényekre formálva megvalósult.

Lars Alro Olesen, a Modus Alapítvány alapítója végezetül kitért arra: hosszú folyamat eredményeként épült ki ez a hálózat, amely az alacsonyabban képzetteket juttatja lehetőséghez. Emlékeztetett arra is, hogy közel egy évszázada pontosan ugyanezzel a céllal építették meg a központnak otthont adó Klauzál utca 10 szám alatt lévő épületet.


A programról

A Nyitott Tanulási Központ 10-15 fős csoportoknak nyújt ingyenes tanulási lehetőséget modern oktatási eszközökkel. A helyszíne tekintetében fontos szempont a jó megközelíthetőség és a barátságos kialakítás; a belső tér semmiképpen se legyen iskolajellegű. Noha napi nyolc órás nyitva tartás az irányadó, viszont a képzésben résztvevőkhöz igazodva akár délután fél 5 után is kezdődhet foglalkozás. A tíz témakör között vállalkozásindításhoz, elhelyezkedéshez, hatékony és gyors ügyintézéshez való ismeretek szerepelnek, de életvitellel, valamint digitális eszközökkel (okostelefon, táblagép) kapcsolatos képzések is indulnak.

M. Orbán András