Taraba ártatlanságát bizonyította a poligráf

  •  
  •  
  •  

Ellentámadásba ment át az Ungvári Attila doppingügye miatt burkoltan megvádolt Taraba Sándor. Az újpesti cselgáncsozó szerint senki sem csempészett tiltott szert riválisa italába, Ungvári maga doppingolt. Közismert, idén Ungvári vizeletében két alkalommal háromféle doppingszert mutattak ki.

Ennek kapcsán az egyik lap megírta, Taraba (vagy valamelyik ismerőse) csempészhette a ceglédi cselgáncsozó ételébe vagy italába a tiltott szereket. Az ügyben a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya nyomoz ismeretlen elkövető ellen, és nem kizárt, hogy később Tarabát is kihallgatják.

Az újpesti cselgáncsszakosztály bemutatta a két különböző cég által március 18-án és április 9-én Tarabán elvégzett hazugságvizsgálat eredményeit. A versenyző jogi képviselője, dr. Kőrösi László leszögezte, védence ártatlan, és a poligráf tisztázta őt. Egyszer viszont jelzett a gép. Akkor, amikor arról faggatták a dzsúdóst, van-e elképzelése arról, ki a doppingbotrány felelőse. Nos, Taraba elképzelése – hangsúlyozta: nem vádja! – szerint Ungvári saját maga élt tiltott szerekkel, s abban rajta kívül egy másik személy is közreműködött.

A lila-fehér dzsúdósok edzője, Czinege József hozzátette, tanítványa nevét két hazai edző „dobta be a köztudatba”, majd cáfolta azt a pletykát, amely szerint az UTE bosszúból nem indítja a versenyzőit egyetlen nemzetközi viadalon sem. A szakember ugyanakkor kijelentette, hogy az újpesti szakosztály főszponzora az eset kivizsgálásának befejezéséig felfüggeszti cselgáncsozóik pénzügyi támogatását.