Tavaszi látogatás

  •  
  •  
  •  

Rendhagyó parlamenti látogatáson vehettek részt a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium diákjai április 2-án. A csokonaisokat a Határtalanul program keretében húsvétra érkezett erdélyi diákok is elkísérték, akik hazautazásuk napján ismerhették meg az ország házát.

Az idegenvezetéssel egybekötött látogatásra Hladony Sándor önkormányzati képviselő kísérte el az újpesti és a vendégdiákokat.

A fiatalok először az Országház kicsinyített másával ismerkedhettek meg, majd a főlépcsőház oszlopait és ólomüvegeit csodálhatták meg. Ezután a kupolaterem felé vették útjukat, ahol a Szent Korona történetéről hallhattak rövid ismertetőt.

Ezt követően a társalgóba érkeztek, ahol többek között az ott elhelyezett óriásszőnyegről hallottak – a szőnyegkészítő békésszentandrási manufaktúra egyébként ma is üzemel, hivatalokba készítenek szintén nagyméretű szőnyegeket.

Az ülésteremben bőségesen maradt idő fényképezni, az idegenvezető eközben a terem nem mindennapi építészeti-műszaki megoldásairól és a magyar választási rendszer működéséről beszélt a látogatóknak, akik legvégül a terem előtt kihelyezett legendás szivartartókat nézték meg.

Maradandó élmény

A diákok közül mindannyian maradandó élménnyel gazdagodtak. László Brigitta, a Csokonai gimnázium tizenegyedikes tanulója valamikor kiskorában járt először az országházban, most viszont lenyűgözték a látottak. – Az egész épületbelső tetszett és a megépítés körülményei sem mindennapiak – mesélte.

A kilencedikes Árgyelán Yvett Margittáról, Erdélyből érkezett. – Nekem a korona és az ablakok mintázata tetszett legjobban, de az arannyal burkolt belső tér úgyszintén csodálatos volt – tette hozzá.

A szintén Margittáról érkezett Ádány Vivien viszont az épület méreteire csodálkozott rá leginkább és az ülésterem tetszett neki legjobban. Elmondta, hogy cserediákként érkeztek Újpestre, és párnapos látogatásuk alkalmával más nevezetességeket, például a budai várat és a skanzent is megnézték.

Mint ismert, Wintermantel Zsolt három éve szervez parlamentlátogatásokat az újpestiek, elsősorban iskolás csoportok számára. Az újpestiekhez csatlakoztak most azok az Erdélyből Újpestre látogató diákok, akik a Határtalanul csereprogram keretén belül érkeztek március 29-én pénteken.

M. Orbán András