Taxisellenőrzés zajlott szeptemberben

  •  
  •  
  •  

A taxirendelet, ezen belül is a hatóságilag rögzített ár betartását ellenőrizte fokozottan, három műszakban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szeptemberben. A rendelet múlt hónap elsejével lépett életbe, a BKK gyakran a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel folytatott közös ellenőrzést. Az ellenőrök számos esetben állapítottak meg jogsértéseket. Most elkészült az összesítés.

A taxik ellenőrzését elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a belváros taxiállomásainak vagy frekventált helyeinek a közelében végezték, és figyelembe vették azokat az utaspanaszokat, amelyekben a többletet fizetett utasok a vizsgálatban szereplő helyszíneket jelölték meg indulóállomásként.

A BKK összesen 1725 nyílt és próbautazásos ellenőrzést hajtott végre, amelyek során:

– húsz esetben kezdeményezték a taxiengedély visszavonását, mivel az ellenőrzött taxinak nem volt érvényes taxiállomás-használati engedélye;
– több mint kétszáz próbaút végén a taxis nem adott nyugtát vagy számlát;
– húsz alkalommal pedig olyan mértékű árdrágítást tapasztaltak, amelynek nyomán a taxiállomás-használati engedélyt kellett felmondani.

A hatóságitól eltérő árat jellemzően hamis számla vagy manipulált viteldíjmérő alapján állapították meg, de olyan is előfordult, hogy a sofőr a taxaméter használata nélkül kalkulálta ki az egységesnél magasabb viteldíjat. Mint ismert, szeptember 1-jétől az egységes alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.
Utóbbi esetekben a BKK a taxiállomás-használati engedély felmondásáról értesítette a Közlekedési Hatóságot, továbbá a szolgáltatást drágító taxi engedélyének visszavonását kérte. Ezzel párhuzamosan a vásárlók megkárosítása miatt eljárást kezdeményeztek a Fogyasztóvédelmi Hatóságnál.

Ezek a szolgáltatók működhetnek

Október 1-jéig hat taxitársaság minősítése volt sikeres, négytől hiánypótlást kértek, az ő minősítésük folyamatban van, egy fuvarcég pedig nem tett eleget a hiánypótlásnak, ezért nem kaphat minősítést. Budapesten egyébként korábban 21 fuvarszervező társaság tevékenykedett, amelyek közül 11 társaság kérelmezte előzetes minősítését.
Cikkünk megjelenése idején minősített és regisztrált fuvarszervezőként a Főtaxi Autóközlekedési és Szolgáltató Zrt., a Taxi Plus Europe Kft., a Reklámtaxi Fuvarközvetítő Kft., az RT5 Taxi Holding Kft., a Taxi4 Kft. és a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet tevékenykedhet.

BKK/MOA