Tegyünk meg mindent 2011-ben a sikeres Újpestért!

  •  
  •  
  •  

Összefogással, egymást segítve, egy erős közösségben legyen sikeres Újpest, valósítsuk meg az előttünk álló feladatokat 2011-ben – összegezte újévi gondolatait Wintermantel Zsolt. „Azt kívánom mindenkinek, hogy váljanak valóra az álmai, tegyen meg mindent a családjáért és Újpestért” – mondta a polgármester az Újpesti Közéleti Televíziónak (UKTV).

„Újpest az első, az újpestiek véleménye mindig az első, ezzel a paragrafussal kezdődik polgármesteri kódexem. Ha esetleg mégis valami más történne, akkor is ez a szabály érvényesül” – emlékeztetett hitvallására. Polgármesterként feladatának tartja, hogy a IV. kerületben ismét erős közösség alakuljon ki, mivel Újpest mindig azért volt sikeres, mert sikeres egyének alkották.

(A teljes interjú az UKTV-ben 2011. január 4-én 19 órától kerül adásba.)