A Görgey út mellett Újpest egy másik, nagy forgalmú utcája, a Tél utca is megújul. Az útfelújítási munkálatok első üteme tavaly szeptemberben kezdődött és november végére el is készült az Elem utcai csomópont. Most a Rózsa utca és Pozsonyi út között zajlik az építkezés.
– A Tél utca ezer méter hosszúságban kap új útburkolatot és a sávkiosztása is megváltozik. A kerékpárosok biztonságos közlekedésére és a megnövekedett parkolási igények kiszolgálására a meglévő két-két forgalmi sávból mind az északi, mind a déli oldalon egy-egy forgalmi sávon irányhelyes kerékpársávot, valamint parkolósávot alakítanak ki – mondta Renge Zsolt, a terület önkormányzati képviselője.
A felújítás első üteme novemberre fejeződött be. Elkészült a közlekedési csomópont a Tél, Rózsa, Elem, és Berlini utcák találkozásánál. A tavasz közeledtével, február 16-án ismét megjelentek a munkagépek és elkezdődött a felújítás második üteme.
– A Rózsa utca és a Pozsonyi út közötti részen folytatódik a Tél utca tavaly szeptemberben elkezdődött felújítása. Ezúttal a középső két forgalmi sávot és a középszigeteket bontják el, majd építik újra. A várhatóan május végéig tartó építkezés ideje alatt irányonként csak egy-egy forgalmi sávon haladhat az autósforgalom, ezért mindenkit kérünk, fokozottan figyeljen a közlekedésre – mondja a képviselő.
A Tél utca mai formája a 70-es évek végén alakult ki, azóta teljes körű felújítás nem történt. A nagy forgalom miatt az útburkolat állapota leromlott, balesetveszélyessé vált és már nem felelt meg az ott közlekedők igényeinek.
D.V.