Az idei tanévben már harmadik alkalommal került megrendezésre a Bene Ferenc Általános Iskolában az úgynevezett Bene Nap. A szervezők nem titkolt szándéka volt, hogy a diákok és a vendégek számára felejthetetlenné tegyék a napot.
Az ünnepélyes megnyitón Miskolczi Erzsébet igazgató után Molnár Szabolcs alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd kezdetét vette a Bene Kupa, és ezzel párhuzamosan egy játékos akadályverseny.
Megtudtuk, hogy ebben az évben a Bene nap szorosan kapcsolódott a Kihívás Napjához, tehát az iskola is hozzájárult, hogy idén is Újpest lett a legsportosabb város Magyarországon.
Megtudtuk, hogy ebben az évben a Bene nap szorosan kapcsolódott a Kihívás Napjához, tehát az iskola is hozzájárult, hogy idén is Újpest lett a legsportosabb város Magyarországon.
A rendezvényen immár hagyománnyá vált, hogy évről-évre híres sportolók hagyják ott kézlenyomatukat, amelyek az iskola falát díszítik ezután.
Ezúttal két olimpiai bajnok, Berki Krisztián tornász és Kiss Gergely vízipólós, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, korábbi kézilabda szövetségi kapitány tenyerelt a masszába.
(g)