Természettudomány, idegennyelv-ismerettel

  •  
  •  
  •  

Természettudományi területen oktató tanárok továbbképzésén vett részt az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium két pedagógusa. Az európai uniós pályázat célja, hogy a szaktanárok angol nyelvi tudásukat elmélyítsék, ismeretük segítségével még több szakirodalmat megismerve-megismertetve fejlesszék a természettudományos oktatást.

A nagy múltú gimnázium számára különösen fontos, hogy két tanáruk is részt vehetett a pályázaton. – Az Erasmus+ pályázatnak sokféle típusa létezik, a képzés teljes költségét az unió állja. Természettudományos tanárok számára eddig nem volt arra lehetőség, hogy hasonló képzés keretén belül nyelvtudásukat mélyítsék – mondja Szilágyi Krisztina, a Könyves Kálmán Gimnázium biológia-földrajz szakos tanára. – Ugyanis a tudomány nyelve ma már nem a latin, hanem az angol. Ha valaki követni akarja a legfrissebb szakirodalmat, angolul kell beszélnie, sok forrás, különösen a legújabbak csak ezen a nyelven érhető(k) el. Én egy CLIL típusú képzésben vettem részt, amelyben az idegen nyelv segítségével mélyítjük el a biológia-, vagy földrajztudást. Ennek az a lényege, hogy az óra csak részben zajlik anyanyelven, és olyan szakkifejezéseket ismertetünk meg a diákokkal angolul, mellyel megállják a helyüket a világban. Így tudjuk harmonizálni az oktatási rendszerünket azokkal az uniós országokkal, ahol ez a tanítási módszer már bevett gyakorlat. Krisztinát, aki a program keretében két hetet töltött Chaltenhamben, Udvardi Imre fizika-matematika szakos tanár követte az újpesti gimnáziumból. Ő Oxfordba látogatott kéthetes képzésre szeptember elején.

– Amikor pályáztunk, az is fontos szempont volt, hogy van-e nemzetközi kapcsolata az adott intézménynek. A csillagászat révén a Könyves remek nemzetközi kapcsolatokat ápol. Jómagam négyszer vettem részt nemzetközi diákolimpián, és háromszor volt Könyves-diák az olimpiai csapatban – mondja a csillagászati szakkört is vezető Udvardi Imre. Aláhúzza: ma a Könyves Gimnázium a hazai felkészítés központja, szeptembertől országos központja. Egyre több versenyen bevett gyakorlat, hogy a feladatokat már nem fordítják le anyanyelvre, hanem csak angolul adják meg. Éppen ezért elemi érdekünk hogy minél magasabb színvonalon készíthessük fel a diákjainkat. Nem beszélve arról, hogy 2019-ben Magyarország fogja rendezni a csillagászati diákolimpiát. Véleményem szerint kettős haszon volt nekem, hogy pályáztunk. A nyelvtanulás mellett a tapasztalatszerzés is fontos volt, hiszen Oxfordban zajlik az angol-fizika, illetve a csillagászati diákolimpia felkészítés. Láttam, mások hogyan csinálják, megcsináljuk mi is. Sőt, legközelebb is pályázunk – zárja gondolatait Udvardi Imre.

Írta: Viland Gabriella, M. Orbán András