Tervek a Szent István tér rendezésére

  •  
  •  
  •  

Huszonhárom érvényes pályázat érkezett be a Főtér-programhoz kapcsolódó építészeti tervpályázatra, s ezek alapján választja ki Újpest Önkormányzata a legkedvezőbb építészeti és környezetalakítási megoldásokat. A pályaműveknek és a pályázóknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük, hiszen a már megkezdett építkezéshez és tervekhez kellett alkalmazkodni, és három komoly feltételt teljesíteni: a virágpiac, a térszint alatti parkoló és a tér felszínének kreatív megtervezését.

Ahogy dr. Trippon Norbert alpolgármester fogalmazott a június 22-én megtartott eredményhirdetésen: a pályamunkák különlegessége, ötletes, kreatív gondolatai sok új, hasznos elképzelést nyújthatnak a Főtér-program folytatásához, megvalósításához, hiszen az önkormányzat nemcsak Újpest száz éves főterét kívánja a programmal megújítani az Újpesti Piac – Templomok – Városháza együttes építészeti értékeinek megőrzésével, hanem egyedülálló közösségi teret is szán a kerület lakosainak.

Az eredményhirdetésen a Magyar Építész Kamara elnöke, Eltér István mondott köszönetet Újpest városvezetésének a mindenki számára rendkívül hasznos pályázat kiírásáért.

 

A sokszínű, kreatív megoldásokból hármat díjazott a szakmai zsűri, és öt megvételt osztott ki a pályázók között.

 

A díjazottak:

III. díjban részesült a 7. sorszámú pályamű
Hetedik Műterem Kft. (vezető tervező: Szabó Levente, munkatársak: Almer Orsolya, Simon Orsolya, Tánczos Tibor, Páll András, Gyüre Borbála, Cser Ildikó, Nagy András, Balogh Balázs, Dr. Bodáné Hársing Judit)

II. díjban részesült a 6. sorszámú pályamű
Vezető tervezők: Hajnal Zsolt, Kendelényi Péter, munkatársak: Kállay Gábor, Szalánczy Kolos, Szüle Péter, Kovács Judit, Hajnal Ödön, Szabó Gábor, Borsós Ferenc, Kolarovszki László, Glück Gábor, Schreiber József, Lengyel Ágnes

I. díjban részesült az 1. sorszámú pályamű
VIP Építésztervező Kft. (vezető tervező: Varga Péter István, munkatársak: Ródé Lajos, Felhős Koppány, Csapó Balázs, Fábry Katalin, Karst Erzsébet, Pécsi Máté, Román László)

(A részletes tervdokumentációt honlapunk “Főtér program” elnevezésű linkjére töltjük folyamatosan)