Tervek, harcok, tradíciók

  •  
  •  
  •  

Déri Tibor polgármester az Újpesti Naplónak adott interjújában beszél többek közt az új városvezetés terveiről, emberközpontú politikáról, az Ady Művelődési Központ visszaszerzéséről, valamint az Árpád Kórházról.

Megtörtént az átadás-átvétel, mennyire sikerült berendezkedniük és átlátni a jelenlegi projekteket?
Az átadás-átvétel egy technikai dolog, megkaptam a szükséges dokumentumokat, amiket folyamatosan nézünk át, azonban ezek nem kétperces feladatok. Tehát maga a folyamat október 22-én megkezdődött, viszont az önkormányzathoz tartozó cégek átadás-átvétele nem ehhez tartozik, de azt már látjuk, hogy pont ezeknél a cégeknél van fennakadás a rendszerben. Ilyen például az Újpest-Káposztásmegyer Facebook-oldal. Egyelőre nem fér hozzá senki, pedig az Újpesti Sajtó Nonprofit Kft. korábbi beszámolóiban hivatkoznak rá. A berendezkedés is megkezdődött, folyamatosan érkeznek a kabinetek tagjai, hiszen alpolgármesteri és polgármesteri kabinetet is építünk, ezeknek hamarosan meglesznek az „alkotóelemei”. Ez nem csettintésre működik, mivel mindannyian a munka világából érkeznek. Ugye arról szóltak a hírek, hogy negyven ember elment, ettől függetlenül a munka nem akad meg. Az ő pótlásuk is ugyanúgy folyamatos, de ugyanakkor ezeket a pozíciókat felül is fogjuk vizsgálni, például, hogy szüksége van-e egy polgármesternek gépjárművezetőre, vagy bármi ilyesmire. Nem biztos, hogy indokolt, lehet, hogy egy szakemberre nagyobb szükség van.

A sok dokumentum között szerepelnek olyan fejlesztések, amik már megkezdődtek, vagy akár már az utolsó üteméhez érkeztek, gondolok itt például a Szilas Aktív Parkra, vagy a Kassai utcánál épülő Dinamik Parkra. Ezeknek mi lesz a sorsa?
Sokan azt gondolták, vagy azt hitették el velük, hogy belép ide az új városvezetés és mindent elkaszál. Azok a projektek, amik futnak és tervben vannak, azokat el fogjuk végezni és meg fognak valósulni. Amik még nem kezdődtek meg, illetve nem történt meg a munkaterület-átadás – nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket sem kaszáljuk el – ott a lakosság bevonásával fogjuk átgondolni, és, ha kell, átalakítani a terveket. Vannak projektek, amikhez semmilyen társadalmi egyeztetés nem zajlott le korábban, csak az volt a cél, hogy megvalósuljon. Ezzel szemben mi azt szeretnénk, hogy akik ott élnek, mondják el, hogy mit szeretnének, mert nem biztos, hogy amit oda terveztek, az megfelel az újpestiek igényeinek. Ezért a tizennégy megválasztott egyéni képviselőnek az lesz a feladata, hogy megvalósítsák ezeket a társadalmi egyeztetéseket a lakóközösségekkel.

Tehát az Újpesti Párbeszéd megmarad a korábbi formájában?
Nem, egészen más alapokra helyezzük. Személyes egyeztetésre lesz szükség. Tervezünk egy úgynevezett mozgó irodát, amit az egyéni képviselők tudnak majd használni, és ahol az adott körzet lakói személyesen tudnak egyeztetni a fejlesztésekkel, problémákkal, egyéb megoldandó feladatokkal kapcsolatban.

Erre gondolt, mikor a székfoglaló beszédében azt mondta, hogy polgármestersége alatt a városházi politika nem hatalom, hanem emberközpontú lesz?
Tapasztalataim szerint tízből hat embernek arról a szóról, hogy politika, az jut eszébe, hogy szenny, mocsok, visszaélés, korrupció, tehát csak negatív dolgok. Én is ebbe a hat emberbe tartoztam, és elegem lett ebből, változtatni akartam és akarok ezen. A politikusoknak azon kell dolgozni, hogy az itt élőknek jobb legyen, az életkörülményeik javuljanak, és ne a saját érdekeiket helyezzék előtérbe. Ha sikerül bebizonyítanunk, hogy ez valóban létezik, akkor már meg tudjuk fordítani a kialakult képet. Ehhez tisztességes és becsületes munka szükséges.

Azért volt már rá példa, hogy valakit a tenni akarás helyett idővel az öncélú érdekek motiválták. Ezt hogyan lehet kiszűrni?
Szerintem fontos, hogy a fékek és ellensúlyok megfelelően működjenek, egy önkormányzat esetében is. Budapesten elkezdődött az Ez a minimum-program, mely teljes átláthatóságot biztosít bárki felé az önkormányzati működésekről, és azok cégeiről is. Ehhez Újpest is csatlakozni fog. Ez azt jelenti, hogy minden szerződés nyilvános lesz, minden egyes betűt át lehet vizsgálni. Korábban ez nem volt lehetséges, vagy nagyon sokat kellett várni ezekre az adatokra. A következő hónapok egyik fontos feladata lesz, hogy ehhez minden technikai feltételt megteremtsünk.

Az ujpest.hu-n már mi is beszámoltunk arról, hogy az önkormányzat megpróbálja visszaszerezni az ingatlanjait. Hogyan áll az Ady Művház helyzete?
Október 30-án a képviselő-testület úgy döntött, hogy felhatalmaz engem arra, hogy tegyem meg a szükséges intézkedéseket, az Ady területének visszaszerzéséhez. A kezdő lépést megtettük, az első tárgyalásra ezen a héten kerül sor. Azt nagyon fontos tudni, hogy az ingatlan már magánkézben van, tehát birtokba adta a vagyonkezelő október 7-én. A múlt héten volt egy építészeti egyeztetés, ahol Trippon Norbert alpolgármester képviselte az önkormányzatot. A befektető egy 167 lakásból álló társasházat tervez az Ady helyére, de mi azt szeretnénk, hogy egy egészen más funkciót, és zöldterületet kapjon az egykori művelődési központ területe.

…és az íjászpálya?
Korábban mi azt az információt kaptuk, hogy a Magyar Íjász Szövetség elállt a projekttől, de ez téves információ volt, sőt már beadták az építésügyre (Budapest Főváros Kormányhivatala – Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály – a szerk.) a folyamat elindítását, hogy íjászcsarnokot akarnak létesíteni. Íjászpályákat szerencsére nem tudnak építeni az erdőben, mert a Fővárosi Közgyűlés nem járult hozzá ahhoz, levették a témát a napirendről. Ezt a helyzetet is szintén a tárgyalások fogják eldönteni, úgy tudom, hogy a napokban küldünk megkeresési levelet a szövetség részére, hogy ne Káposztásmegyeren építsék meg ezt a projektet.

Árpád Kórház. Munkásszálló, kórház, vagy egészségügyi központ?
Itt két kormányhatározatról beszélünk, az egyik az, hogy munkásszállót akar kialakítani a kormány az ingatlanból, a másik, hogy a kormány kifejezi azon szándékát, hogy munkásszállót akar létesíteni, de elődöm, Wintermantel Zsolt párbeszédet kezdeményezett, ezt a párbeszédet pedig a belügyminiszterrel kell leegyeztetni Újpest polgármesterének – akinek a személye október 13-án megváltozott – ezért még a múlt héten írtam levelet Pintér Sándor belügyminiszternek ezzel kapcsolatban, és időpontot kértem hozzá egyeztetésre.

Amennyiben sikerül elérni azt, hogy ne munkásszálló legyen, mi lesz az Árpád Kórházzal?
Az Árpád Kórház esetében többször kinyilatkoztatásra került az előző városvezetés részéről, hogy az épület kórházra alkalmatlan. Mi azt gondoljuk, hogy 2012-ben, mikor bezárták az Árpád Kórházat, majd pár évre rá a Károlyiban is megszűnt az aktív ellátás, Újpest és környéke kórház nélkül maradt. Akkor az volt az indoklás, hogy majd a Honvéd megoldást fog nyújtani, de én nem úgy látom, hogy ez jól működne. Emiatt harcolnunk kell azért, hogy a kerültben újra legyen kórház. Vannak terveink, illetve vannak nagyon jó szakpolitikusok, akik segítenek nekünk abban, hogy felmérjék a helyzetet, valamint a kerület vonzáskörzetének demográfiáját is alapul véve olyan tervet készítsenek, amely egy kis helyi kórház működését biztosítani tudja.

Közeleg az év vége, milyen rendezvényre számíthatnak az újpestiek még az idén?
A már hagyományosnak mondható Karácsonyi Vásár szervezése folyamatban van, illetve a jégpálya is nagyjából három hét múlva nyitni fog. Fontos, hogy a hagyományokat meg kell őrizni, ilyen volt például ez előző hétvégén megrendezett Márton-napi lámpás vonulás is, ahova az eső ellenére rengetegen érkeztek. A programokban később lesznek pozitív változások, de ez majd a jövő évben fog kiderülni. Újpestnek ezenkívül van egy UP Rendezvénytere – egy nagyon jó munkát végző stábbal –, akikkel mi egy szorosabb együttműködésben szeretnénk dolgozni.

hk

, ,