Testközelből ismerem a lakótelepek problémáit

  •  
  •  
  •  

Az ember, ahogy jár-kel az utcán, nem is gondolná, mi mindenre kell odafi gyelni ahhoz, hogy egy ekkora város, mint Újpest, működjön – mondja évértékelésében Rádi Attila, városüzemeltetésért felelős alpolgármester.

 „Több éve veszek részt valamilyen módon az újpesti közéletben, de engem is értek meglepetések az elmúlt bő egy évben, amióta a városüzemeltetés irányítása a feladatom. Példaként említhetem a közterületeink rendjéért végzett munkát. Ezen a területen sikerült előrébb lépnünk, de sajnos vannak olyanok Újpesten, akik a közterületre úgy tekintenek, mint egy szemeteskosárra, és szemrebbenés nélkül szennyezik azt. A feladatok jelentős része nem hoz látványos eredményt, ezt leginkább azok a háziasszonyok érthetik meg, akik kitakarítják a lakást, kimossák a szennyest, megfőznek, elmosogatnak, vasalnak, aztán másnap kezdhetik elölről, mert újra poros a bútor.”

Az év elején létrehozott Városgondnokság Kft. is az alpolgármester felügyelete alá tartozik. A Budapest legszebb főutcájának járó elismerés épp ezért   gymértékben Rádi Attila munkáját is minősíti.

– Ezt a díjat azért kaptuk, mert a Városgondnokság Kft. gondosan ápolta a virágokat és a növényeket a városközpontban, így azok egészen a téli fagyokig díszítették Újpestet a más városrészekben található többi virágágyással együtt. Az Esterházy park megújulása is az ő kezük munkáját dicséri. A Városgondnokság létrehozása nagyon nagy előrelépés, szemmel látható a jelenlétük, munkájuk Újpesten, ezt az itt élők visszajelzései egyértelműen bizonyítják. Nagyon fontos, hogy az emberek elmondják a véleményüket, ez nagyban segíti a munkánkat – mondta az Újpesti Naplónak Rádi Attila.

– Két elvégzett feladat különösen közel áll az alpolgármester szívéhez. Az egyik, hogy Székesdűlőn sikerült végre, hoszszú évek után javítani az ott lakók életkörülményein.

– Ez volt az első ügy, amivel alpolgármesterként megkerestek és az év folyamán sikerült megoldani azt a problémát, amire az ott élők 35 éve vártak. Nem kell többé földúton járniuk a házaik között, végre télvíz idején nem k  l sáros cipővel megközelíteniük otthonaikat.

– A másik a Király utcai ÖKO park. Sikeres kísérlet volt, amit folytatni fogunk. Az elkövetkező években, számos lakótelepen fogjuk hasonló módon megújítani az épületek közötti tereket, parkokat. A házak közötti területek a 70-es 80-as években alakultak ki, a lakótelepek építésekor. Egyidősek velem, 1971-ben születtem, és 1976 óta lakom Újpesten, lakótelepen. Testközelből ismerem az itteni problémákat.

A korábbi évekhez képest jóval több növénnyel támogattuk a lakóközösségeket és az intézményeket, akik ezeket kiültették a házaik elé, óvodák és iskolák udvaraira, ezzel is szépítve városunkat. Jól haladunk a játszóterek fejlesztésével, játékok cseréjével és ivókutak kiépítésével, városszerte megkezdtük a régi, törött utcai padok cseréjét, kutyafuttatók is épültek Káposztásmegyeren – mindezeket folytatjuk jövőre is, és sok újabb tervünk van még a következő évekre, a város szépítésére.