Tisztázódott félreértés

  •  
  •  
  •  

A múlt héten kissé felborzolta a kedélyeket egy félreértés, amely az újpesti Bajnok Terasz szervezői, illetve az MLSZ illetékesei között alakult ki.

Mint ismeretes, Újpesten a Szent István téren a 2012-es futball EB nyitónapja óta működik a Bajnok Terasz, amely lehetőséget ad arra, hogy a focirajongók úgy szurkolhassanak az egyes meccseken, ahogy az egyébként igazán élvezetes: közösségben.

Úgy terveztük, hogy az EB szünnapjain, vagyis, amikor nincsenek mérkőzések, nem „húzzuk le a rolót”, hanem különleges sporttörténeti filmes relikviákat mutatunk be a közönségnek. Szerettük volna, ha az Újpest szempontjából szintén mérföldkőnek számító 2010 szeptemberi ÚFC-FTC mérkőzést is bemutathatják (az Újpest ezen a meccsen 6:0-ra verte a Fradit). Ehhez megkérték a jogtulajdonos MLSZ engedélyét, amely azonban a kérést elutasította.

A döntés folyományaként mind a városrész polgármestere, mind az Újpest FC levélben tette fel kérdéseit az eset kapcsán. Mint utóbb kiderült, az egész ügy egy félreérthető mondat miatt alakult ki.  Az MLSZ ugyanis azt írta: „a felvétel levetítése nem szolgálja a labdarúgás szakmai érdekeit és céljait sem és mindemellett jelentős biztonsági kockázatot jelent.”

Mint kiderült, a múlt heti rekkenő hőség mindenkit próbára tett, félreértették egymást a szervezők és az MLSZ munkatársa is a mérkőzés vetítése kapcsán. Szerencsére, ahogy enyhült az idő, a félreértést is sikerült tisztázni, hiszen mindenki jót akart, egy jó cél érdekében: népszerűsíteni a focit és kellemes élményt, jó szórakozást nyújtani azoknak, akik kilátogatnak az újpesti Bajnok Teraszra.

Mint kiderült, az MLSZ a biztonsági szempontokat szem előtt tartva, a lehetséges rizikót a minimumra szorítva próbált eljárni, és a sportszakmai szempontok kizárólag erre vonatkoztak, nem pedig az egyik legrégebbi klub, az 1885-ös alapítású Újpest figyelemre méltó eredményének negligálásra.

Köszönjük az MLSZ rugalmas hozzáállását és a sikeres együttműködés eredményeként mindenkit szeretettel várunk a Bajnok Teraszon 2012. június 26-án, 20.00-kor, a 2010-es UFC-FTC mérkőzés vetítésére.