Együtt ünnepeltek kicsik és nagyok a közelmúltban új épületbe költözött Szent Anna Katolikus Óvodában. A különleges alkalom apropóját a tízedik születésnap adta.
2002-ben nyitotta meg kapuit a Szent Anna Katolikus Óvoda az újpesti Liszt Ferenc utcában, mindössze tizenöt kis óvodással. Tíz év elteltével a gyerekek száma megsokszorozódott, és bebizonyosodott, hogy valóban létjogosultsága van egy katolikus ovinak Újpesten- emelte ki köszöntő beszédében Sergőné Egedi Katalin, az óvoda vezetője. Az idén augusztusban új, Erzsébet utcai épületbe költözött óvoda csöppségei, valamint a szülők és a meghívott vendégek szentmisével ünnepelték a tízedik születésnapot.
Pályi László, az Újpest-Kertvárosi Plébánia plébánosa a szentmisén elmondta, csodás gondolat volt tíz éve az óvoda életre hívása. A mise keretében sor került a névadó Szent Anna szobrának megszentelésére is, aki – ahogy Pályi atya fogalmazott – azt jelképezi, hogy a gyerekek szívében benne van Jézus szeretete. Jókívánságként hozzátette, reméli, minél több gyermeket tud majd befogadni az óvoda.
A szentmise és Szent Anna szobrának megáldása után a gyerekeké és a köszöneté volt a főszerep. A Margaréta csoport kicsinyei versekkel, énekekkel örvendeztették meg a közönséget. Az óvoda vezetője örömét és háláját fejezte ki az ünnep kapcsán, és köszönetet mondott mind a kollégáknak és támogatóknak, mind a gyerekeknek, akik szívesen járnak a Szent Anna oviba. A családias hangulatú ünnep agapéval zárult.
(antosa)