Tíz GPS a tűzoltóknak

  •  
  •  
  •  

Több száz motoros gyűlt össze április 7-én délelőtt, az újpesti Andretti Üzletház előtt, és kezdetét vette a második alkalommal megrendezett szezonnyitó motoros találkozó. A rendezvény célja az autósokkal való barátkozás volt, ám a jótékonykodásról sem feledkeztek meg a szervezők.

Szombaton már délelőtt kilenc órakor megérkeztek az első motorosok, a József Attila utca és a Váci út találkozásánál lévő Andretti Üzletház elé. A helyszín nem véletlen, hiszen Csiszár Benedek fagylaltozó-pizzériája megnyitása óta a motorosok kedvenc találkozási pontja.

Tizenegyre több száz csodajárgány gyűlt egybe, de láttunk a szocializmus itt felejtett, Verhovina kismotort is. Dübörgés, bőrszerkók, formás lányok, szóval minden adott volt a hangulathoz. Aztán rendőri felvezetéssel elindult a konvoj, és átszelték Budapestet a motorosok, akik jó egy óra múlva érkeztek vissza.

– Ezzel az eseménnyel szeretnénk felhívni a közlekedésben résztvevők figyelmét, hogy a tavasz közeledtével megkezdődik a motoros szezon is – nyilatkozta lapunknak Tamás Zoltán főszervező. -  Jól sikerült a felvonulás, az autósok is barátságosan fogadtak, mindkét fél toleránsnak mutatkozott. Nekünk is nagyon oda kell figyelni a többi közlekedőre. Jó lenne, ha ez tolerancia így maradna egész nyáron.

Az eseményhez kapcsolódó jótékonysági akció már jóval korábban elkezdődött, az adományokat a motorosok az Andrettiben adhatták le. Egyértelműen sikeresnek értékelhető a kezdeményezés, minek eredményeként a motorosok képviselői tíz GPS készüléket adtak át a helyszínen, az Országos Tűzoltó-parancsnokság képviselőjének. Az ünnepi pillanatok után a tűzoltók bemutatót tartottak: egy szimulált baleset mentésében vettek részt.

Délután újra feldübörögtek a járművek, és a motorosok elindultak az ország különböző pontjai felé.

Á.T.

Kapcsolódó galériánkat a facebookon találja.