Újpest Önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Intézményének Gyermekjóléti Központja immáron tizenötödik éve működik, segítve az újpesti gyermekeket, családokat. Az ez alkalomból tartott születésnapi rendezvényen a szervezet egy kicsit közelebbről is bemutatkozhatott.
A Polgár Centrum adott otthont a GyeJó tizenötödik születésnapja alkalmából szervezett rendezvénynek, december 7-én délelőtt, amelyen Németh Edit és Hladony Sándor önkormányzati képviselők is megjelentek.
A program Nagy István alpolgármester köszöntőbeszédével vette kezdetét, aki elmondta, az volna a legjobb, ha nem lenne szükség a Gyermekjóléti Központra, a körülmények azonban sajnos szükségessé teszik. Hozzátette, alapítótagként jól emlékszik arra, amikor tizenöt évvel ezelőtt – törvényi előírásnak téve eleget – létrejött a GyeJó, az akkor két, Újpesten és Káposztásmegyeren működő családsegítő központ összevonásával. Az eltelt idő alatt rengeteget dolgoztak a szolgálat munkatársai, és ez az alkalom kiváló lehetőséget teremt a bemutatkozásra.
A GyeJó és mindenki feladata az, hogy minél több mosolygó gyermeket lássunk magunk körül, és bár számos olyan gyermek van, akinek már sikerült mosolyt csalni az arcára, még sok a teendő. Beszéde végén az alpolgármester hangsúlyozta, az a munka, amit a Gyermekjóléti Központ munkatársai végeznek, minden szempontból támogatandó, és díjazni kell. Ennek érdekében már az első lépések megtörténtek, így a közeljövőben az újpesti díjak közé remélhetőleg bekerül az áldozatos szociális tevékenységet elismerő cím is.
Az alpolgármester beszédét követően Csomortány Judit Réka, a Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője prezentáció keretében mutatta be a szervezet tevékenységét, feladatait. A szakterületek bemutatkozója után a színpad a gyerekeké lett, akik ötletes előadásokkal gazdagították a születésnapi programot.
(antosa)