Több mint lexikon

  •  
  •  
  •  

Tízévi kutatómunka után, 2007 őszén jelentette meg a nagy múltú, akkor éppen 102 éves Könyves Kálmán Gimnázium Nádas József-alapítványa, az N. J. Pro Homine a „Könyves”-lexikont Lex Pro Homine címmel. Az alapítvány hat év elteltével a lexikon második kiadását tervezi. Minderről Vizváry Vilmos alapító kurátor, a lexikon szerkesztője nyilatkozott az Újpesti Naplónak.

– A Könyves-lexikon hat évvel ezelőtt puha kötésben, valamint kemény fedelű formában jelent meg a gimnázium nagy családjának örömére. A kiadást bőkezű mecénások és az öregdiákok egyaránt támogatták megrendeléseikkel. A kemény táblás, vászonkötéses, 824 oldalas változat, amely 15 ezer öregdiák és mintegy ezer tanár adatait tartalmazza, azonnal elfogyott, hiszen korlátozott példányszámban jelent meg. A szócikkeken kívül tartalmazta a Könyves összes tanárának és diákjának adatait évfolyamonként és osztályonként rendezve – mondja Vizváry Vilmos, az N. J. Pro Homine alapító kurátora.

– Mivel az elmúlt több mint száz esztendőben a Könyves számtalan nagy tudású, pályafutása alatt is elismert embert adott az országnak, illusztris személyiségeket gyűjtöttünk kötetbe. Újbóli kiadására azóta is sokan ösztönöznek bennünket. Mivel úgy gondoljuk, hogy a lexikon unikum a maga nemében, hiszen hasonló lélegzetű és minőségű kiadvánnyal kevés iskola rendelkezik Magyarországon, de tán a világon is ritkaságszámba megy, szeretnénk ezt a hiányt legalább részben megszüntetni, és a lexikont változatlan tartalommal újra kiadni– mondja a kurátor. – A kötetre már most előjegyzést veszünk fel. Erről szeretnénk értesíteni a volt diákokat az Újpesti Napló segítségével. 

Megrendelhető

A Lex Pro Homine második kiadása korlátozott példányszámban jelenik meg. Előleg ellenében az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben (Budapest IV., Berda József u. 48., tel.: 3700-652) lehet előjegyezni. A könyvre május 3-ig várnak jelentkezőket. A lexikont ugyanitt lehet átvenni a hátralék ellenében. Az N. J. Pro Homine Alapítvány köszönettel fogadja az adó egy százalékát is, adószám: 18051142-1-41.