Több száz iskolás vendégeskedik az Aquaworldben

  •  
  •  
  •  

Az újpesti vízi birodalom január első hete óta kétszázötven újpesti általános iskolás gyermek számára nyújtott térítésmentes fürdőzési lehetőséget. A hátizsákkal érkező kis turisták a nagy kaland előtt izgatottan várták a bebocsátást.

Újpest tizenöt általános iskolájának 250 diákját ajándékozta meg az önkormányzat Karácsony előtt egy jótékonysági gyermekműsor keretében. A Wintermantel Adrienn fővédnökségével zajló programról minden kisgyermek játékokkal, könyvekkel, édességgel tért haza.  A fővédnök bejelentette, az Aquaworld és a Kölyökpark ötszáz gyermeket vár majd az ünnepek után látogatóba.
Január 20-án, az Erzsébet Utcai Általános Iskola hetven diákja érkezett a kora délelőtti órákban, majd a később Megyeri Úti Általános Iskolából és a Szűcs Sándor Általános Iskolákban tanuló vendégek.


„Akkora a tér, hogy nem is látszik, száz újpesti gyermek van egyszerre jelen” – mondta csodálkozva Polgár Regina, az Erzsébet Utcai Általános Iskola tanára, a kerületi gyermekvédelmi munkaközösség szakmai vezetője. „Óriási volt az izgalom, amikor a diákokkal ma délelőtt elindultunk – folytatja. – Számomra nem csak a látogatás jelent izgalmat, hanem a felelősség is felébresztett már hajnalban. A bizonytalanság pár percig tart, most már szétrebbentek, a csúszdát, a hullámmedencét vették célba. Kacagnak, kergetőznek, spriccelik egymást, jól érzik magukat. Csodás dolog, hogy itt lehetnek, feltétlenül írd meg: köszönjük az önkormányzatnak ezt az élményt és az Aquaworldnek is!” – bíz meg a feladattal a tanárnő.

Négy nyolcadikos hölgy éppen az élménymedencébe készül, pózolnak még a csoportkép kedvéért, de szemmel láthatóan már a medence belső oldalán lennének. A lépcső felé közeledve Kitti, Alexa, Brigi és Niki tekintetével a csarnokot is pásztázza. Lenyűgözi őket a látvány. A lányok közül hárman most vannak itt először. Még száraz a fürdőruhájuk, de már a visszatérésen merengenek.

Juhász Szabolcs élményfürdő igazgató elégedetten szemléli a vidám gyermeksereget: „Törekvésünk, hogy Újpest életéből vegyük ki a részünket. Amikor közeli és távoli terveiket megosztottuk Wintermantel Zsolt polgármester úrral és a városvezetés tagjaival, a folytatásról is döntöttünk. Nagyon sok közös pontot találtunk. Itt élünk Újpesten, szeretnénk a helybélieket és Észak-pest lakosságát egyaránt megismertetni ezzel az új turisztikai létesítménnyel. Karácsonykor a gyermekek örömére született a felajánlásunk és szívesen ajándékoztuk meg a karácsonyi koncertre kilátogatókat egy kedvezményes belépésre jogosító kuponnal. Ahhoz, hogy minél többen megismerjenek bennünket, el kell jönni hozzánk.  Ha most nem is lehet mindenki itt, ne feledjék az újpestiek: valamennyi belépő árából számukra – a lakcímkártya felmutatásával – egész évben 10 százalékos kedvezményt adunk!
-    B. K.