Édesapja mellett kezdte az órás szakmát Leveleki Gyula, akinek Újpest Önkormányzata oklevéllel ismerte el augusztusban a munkáját. Az egykori Koktél Áruházban lévő kis üzletében tevékenykedő mester szerint sokat változtak az órák az elmúlt évtizedekben, de a munka ma is szép és izgalmas.
Az Árpád úton működött egy legendás órásműhely, amelyben Leveleki Gyula édesapja dolgozott. A mester eleinte nem engedte közel az utódot az órákhoz. Hiába nézte olykor sóvárogva a fiú a finom mozdulatokat, az ugyancsak Gyula névre hallgató apja elvből nem tanította meg a mesterség fogásait. Ez azonban nem tántorította el az ifjút, elvégezte a szakiskolát, és órásként dolgozott az édesapja mellett. Akkor még sok munka volt, hiszen a mechanikus műszerek javítása időigényes feladatnak bizonyult. Aztán idősebb Leveleki nyugdíjba ment, fia pedig vitte tovább a mesterséget. Csakhogy a metróépítés miatt lebontották a boltként is funkcionáló házat, a fiatal mester az István úton próbálkozott, majd megnyitotta üzletét a Király és a Kassai utca sarkán, a Koktél áruház földszintjén, ahol 1986 óta gyógyítja az órákat.
– Teljesen átalakult a piac, eljött a mechanikus órák alkonya, pedig az igazi tudást, szakértelmet azok javítása jelentette – mondja a mester. – Ma már, ha elromlik a kvarcóra, egyszerűbb venni egy újat, mint a gyógyítással bíbelődni. Mégis vallom, csodálatos szakma az enyém. Szépsége a változatosságban keresendő, soha nincs két egyforma mozdulat, ráadásul a betérő vendégekkel is jó elbeszélgetni. Nem tagadom, jólesett az önkormányzat elismerése, ez és a vásárlók szeretete ösztönöz arra, hogy tovább folytassam a szakmát.
A 67 éves, nyugdíja mellett dolgozó mester elmondása szerint több tízezer órát „meggyógyított” már, de eszébe sem jut befejezni a szakmáját. Két fia már felnőtt, de más szakmát választottak, ha Leveleki úr abbahagyja a mesterséget, a falat díszítő órák a pincében landolnak.
(Cím: Kassai utca–Király utca sarka, az egykori Koktél áruház épülete)
Á.T.