•  
  •  
  •  

Tizenkét határontúli magyar vehette át ünnepélyes keretek között Wintermantel Zsolt polgármestertől a teljes jogú magyar állampolgárságukat igazoló oklevelet. Az ünnepélyes esküre, és az átadásra a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében került sor.

Szinte kizárólag párás szemű résztvevőket lehetett látni április 28-án délelőtt az újpesti házasságkötő teremben. Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere köszöntötte a 12 határon túlról érkezett magyart, akik Újpesten elsőként vehették át azt az okiratot, amely teljes jogú magyar állampolgárságukat igazolja, amelyet egyszerűsített honosítási eljárás keretében kaptak meg. Ennek kérvényezésére 2011. január 1. óta van lehetőség. A ma megjelentek voltak az elsők, akik éltek ezzel a lehetőséggel. A zömében Erdélyből érkezett új állampolgárok az állapolgársági eskü ünnepélyesletétele után, kezükben a friss dokumentummal, könnyes szemmel ölelték át egymást és hozzátartozóikat.

Kovács Judit Enikő Sepsiszentgyörgyről érkezett, és már egy ideje Újpesten él. Mint mondja, meglepődött, hogy ilyen gyorsan megkapta az állampolgárságot.  “Én eddig is igazi magyar voltam” – válaszolja mosolyogva arra a kérdésre, amely azt firtatja, milyen érzés igazi magyar állampolgárnak lenni. Juditnak komoly tervei vannak. Egyelőre munkát keres, de azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy vállalkozásba kezd.