Február 15-én adták át Újpest körzeti megbízotti irodáját, amely a Váci út
102. szám alatt található hajléktalanszálló épületében kapott helyet. A
létesítmény kapcsán Wintermantel Zsolt több, a biztonsághoz is kapcsolódó,
lényeges összefüggésre világított rá.
– Az alkotmánybíróság döntése nyomán újból fellángolt a fedél nélküliekkel
kapcsolatos vita. Amikor a jogvédők a szabadságjogokkal érvelnek, nem
veszik figyelembe, hogy a többségnek ugyanúgy vannak jogai. A jogok közé
tartozik, hogy senkinek ne kelljen az utcán élnie, ugyanakkor a többségnek
pedig joga van ahhoz, hogy a közterületeket rendeltetésszerűen tudja
használni. A szállók éppen azt a célt szolgálják, hogy senkinek ne kelljen
az utcán élnie – fogalmazott a polgármester.
Wintermantel Zsolt felidézte: aki a korábbi években nem volt hajlandó
szállóra menni, azzal érvelt, hogy a melegedőkön nem tudnak rendet tartani,
azonban a főváros korábbi vezetése által működtetett létesítményekben
előforduló atrocitások Újpesten szerencsére nem tapasztalhatók. A
polgármester szerint épp ezért volt fontos lépés, hogy megnyitották a Váci
úti létesítményt, mivel mindenkinek biztosítani kell a körülményeihez
képesti méltó életet.
Külön megemlítendő, hogy maguk a szállón élők is várták a körzeti
megbízotti iroda átadását, hiszen baj esetén van kihez fordulniuk, és az
állampolgárok mellett ők is hamarabb kaphatnak segítséget.
Az intézmény munkatársaitól megtudtuk: az itt élők együttműködőek. Az
épület és az ellátás szemmel láthatóan kulturált, a 77 férőhelyből jelenleg
70-et vesznek igénybe, azaz majdnem telt ház van. A munkatársak minden
beérkezőt fogadnak, és amennyiben a kapacitás hiánya miatt mégsem tudnák
elszállásolni őket, gondoskodnak arról, hogy olyan intézménybe kerüljenek
át, ahol van szabad férőhely, így valóban senkinek sem kell az utcán élnie!
M. Orbán A.
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}