Többszörösen megérte

  •  
  •  
  •  

Számos pozitív visszajelzés érkezett az Ősz utca – Istvántelki út sarkán létesített zebrával kapcsolatban. Hladony Sándor, a körzet önkormányzati képviselője szerint a gyalogátkelő több okból is nélkülözhetetlen.

– Miért volt fontos, hogy pont ennek a két utcának a találkozásánál jelöljenek ki átkelőt?
– A jelentős forgalmat bonyolító Istvántelki úton eddig egyetlen gyalogátkelőhely volt, az Árpád úti torkolatnál. Az Ősz-Istvántelki kereszteződés balesetveszélyes volt, kerékpárosgázolás, koccanások, ütközések egyaránt történtek itt. A másik érv, hogy reggelente és délután sok gyermeket kísérnek óvodába, valamint buszmegálló is van a közelben. A környékbeliek többször fordultak hozzám azért, hogy próbáljak tenni valamit a biztonságosabb gyalogos közlekedésért.

– Az átkelő létesítése azonban váratott magára.
– Nem az önkormányzaton múlt, hogy csak most festették fel a zebrát. Korábban több indítványt adtam be ez ügyben, de valamennyit elutasították. Végül Rádi Attila alpolgármester úr közbenjárására teljesülhetett, amit a környékbeliek régóta szerettek volna. Az útszakasz ugyanis az arra járó 121-es busz miatt nem az önkormányzathoz, hanem a fővároshoz tartozik, ahol azzal utasították el a korábbi kérelmeinket, hogy az általuk végzett forgalomszámlálás alapján nem indokolt átkelőt létesíteni. Déltájban valóban kevesen járnak erre, azonban reggel 7 és 9 között, illetve a 121-es buszok érkezésekor mindig sok gyalogossal kell számolni.

– Érkeznek pozitív visszajelzések?
– Többen, köztük a pékségben dolgozó hölgy is megköszönte, hogy elkészült a zebra. Hosszú évek küzdelme ez, amit most közös sikerként élünk meg. A gyalogátkelő biztonságérzetet ad a gyalogosoknak, az autósok számára pedig nyomatékosítja, hogy számolniuk kell az úttesten áthaladókkal. Külön növeli a biztonságot az is, hogy a buszmegállóknál záróvonalakat festettek fel az úttestre, ami egyértelműen jelzi az autóval közlekedők számára, hogy meg kell várniuk az utascserét, nem előzhetik meg a megállóban várakozó buszokat. Ami mindenképpen bizonyos, hogy az Ősz utca sarkán létesített átkelő a közelgő óvoda és iskolakezdéstől még inkább hasznos szerepet tölt majd be.

MOA