Több százan várták csütörtök éjjel a Liszt Ferenc repülőtéren Berki Krisztiánt. A újpesti tornász olimpiai bajnok fogadására szurkolók, újpestiek és nem újpestiek is kíváncsiak voltak. Újpest polgármestere személyesen gratulált a bajnoknak.
“Legenda lettél Krisztián” – állt azon a hatalmas transzparensen, amelyet szurkolók feszítettek ki az érkező csarnok várójában, ahová Berki Krisztián érkezését várták. A nemzeti színű és a lila-fehér zászlóerdő egyszerre kezdett lengeni, amikor Wintermantel Zsolt és Nagy István alpolgármester kíséretében megjelent a bajnok.
Újpest polgármestere ugyanis elsőként gratulált a városrész nevében hivatalosan a sportolónak. A csarnokban már a családé, a szurkolóké és természetesen a sajtóé volt az élsportoló, akihez különbusszal szállították a rajongókat szülővárosából Újpestről.
Az aranyérmes tornász az Újpesti Közéleti Televíziót tisztelte meg azzal, hogy első interjúját nekik adta. “Tudja ő jól, hol a szíve” – mondta erre reagálva az egyik lilába öltözött szurkoló.
Az olimpiai bajnok következő napjai teljesen be vannak táblázva, de mint megtudtuk, Újpest lakosai személyesen is találkozhatnak a bajnokkal a Városnapokon, ahová újpestiként kilátogat majd.
Az eseményről IDE KATTINTVA talál képgalériát, és íme egy videó az érkezés pillanatairól: