Torkos csütörtök

  •  
  •  
  •  

A néphagyományok felélesztését szolgálja a hamvazószerda idejéhez köthető lakoma, s egyfajta reklámfogásként ilyenkor a vendéglátók számla mindössze 50 százalékát kérik el a fizető vendégtől.

Ha volt is valami, ami miatt vendég elégedetlenül távozott, az amiatt volt, hogy csupán  egy napon át tartott  az Öreghalász étteremben a torkos csütörtök. Több vendég ugyanis azzal érvelt, van olyan étterem, igaz nem Újpesten, ahol a hétvégéig meghosszabbították a „csütörtöki” akciót.

Mint ismeretes, a Magyar Turizmus Zrt. évekkel ezelőtt javasolta, hogy a néphagyományok felélesztését szolgálja a hamvazószerda idejéhez köthető lakoma, s egyfajta reklámfogásként a vendéglátók a számla mindössze 50 százalékát kérjék el a fizető vendégtől. Ezzel a vendég is „visszaszoktatható” az éttermekbe, s azok, akik ritkán engedhetik meg ezt a „luxust”,  rászánják a kívánt összeget.

Az Öreghalász étteremben már egy héttel a március 10-i időpont előtt nem volt üres asztal, telefonon érkeztek a foglalások. Közel négyszáz vendéget fogadtak, szigorú menetrend szerint 12 órától, 21 óráig, négy turnusban, 2,5 óránkénti időzítéssel. Így minden asztaltársaságnak volt ideje arra, hogy az étlap teljes választékát nyugodtan végigtekintse és a számára legjobban tetsző ételt, italt megrendelje, elfogyassza. Nagy meglepetésre inkább a szárnyas ételeket részesítették előnyben, az étterem specialitása, a híresen ízletes újpesti halászlé ezúttal kissé háttérbe szorult.

A tradicionális magyar konyha ízeit kínáló Csülök Vendéglőben szinten hetekkel előre megkezdődött a torkos csütörtöki asztalfoglalás – tájékoztat Pirisi Attila üzletvezető. Sajnálattal nyugtázzuk ilyenkor, a később észbe kapó és asztalfoglalási szándékkal az utolsó percben jelentkező törzsvendégeinket nem láthatjuk vendégül. Több mint százan étkeztek nálunk, óriási volt a forgalom. Nagyon sok új vendéggel találkoztunk, reméljük, jól érezték magukat, és visszatérőként köszönthetjük egyszer őket. A hagyományos ételeink fogytak, a csülök és a bélszín, az étel és itallap teljes választékát nyújtottuk a vendégeknek. A korában már bevált turnusrendszert alkalmaztuk, 3 óránként cseréltünk terítéket.

– B. K