Tornaóra Rubus Tamással és Nagy Patrikkal

  •  
  •  
  •  

Újabb újpesti iskolába látogatott el csapatunk két játékosa

Folytatódott az iskolalátogatás: szerdán reggel az Újpest FC két labdarúgója, Rubus Tamás és Nagy Patrik a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumba látogatott, ahol a 4. C osztály testnevelés óráját tartotta meg.
 
A ma reggeli foglalkozás fogócskával kezdődött, majd labdás feladatok követték egymást, ahol csoportokra osztva versenyeztek egymással a diákok, végül az utolsó 10 percben a foci volt középpontban. Játékosaink több feladatban is aktívan részt vettek, a gyerekek nagy örömére.
 
A korábbi iskolalátogatásokhoz hasonlóan a testnevelés óra végén játékosaink egy futball labdát ajándékoztak az osztálynak, rajta az Újpest FC címerével, valamint minden gyerek kapott csapatképet a játékosok aláírásával és egy dedikált 6:0 stadionlapot.
 
Rubus Tamás:
– Örülünk, hogy itt lehettünk, a gyerekek nagyon ügyesek és szófogadóak voltak, remekül végezték a feladatokat. Szívesen ellátogatunk máskor is, hiszen nagyon jól éreztük magunkat.
 
Nagy Patrik:
– Szerintem jól sikerültek a tesióra, a gyerekek nagyon aranyosak voltak és láthatóan tetszett nekik minden feladat. Jó volt feleleveníteni a régi emlékeket, nagyszerűen éreztem magam.
 
A szerda reggeli immár az ötödik alkalom volt, hogy csapatunk játékosai iskolásoknak tartottak tornaórát; októberben három általános iskolába is ellátogattak az Újpest FC játékosai. Balajcza Szabolcs és Horváth Tamás kezdte a sort, majd Rajczi Péter és Dvorschák Gábor mozgatta meg a gyerekeket, ezt követően Lázár Bence és Szokol Zsolt látogatott el egy újpesti általános iskolába. Legutóbb pedig november 9-én Kiss Zoltán és Vermes Krisztián tartott tornaórát.
(ufc)