Tornászpalánták lepték el az UTE csarnokát

  •  
  •  
  •  

Kétszázötven, de lehet, hogy még több apró tornász palánta találkozott az UTE Szilágyi utcai tornacsarnokában a hétvégi versenyen. Az UTE Tornaszakosztálya invitálta a vendégeket a tornacsarnokba, egy kis versenyre, egy kis év végi bulira, ahol a legszerencsésebbek akár még a Mikulással is találkozhattak. Az UTE csarnokába az ország szinte valamennyi tornaszakosztályából érkeztek versenyzők, akik tehetségükhöz mérten, színvonalas, néhol figyelemre méltó gyakorlattal rukkoltak elő.

Újpest polgármestere is megtekintette a vesenyt, és közben váltott néhány szót a magyar torna sport ikonjával, Magyar Zoltánnal is. A kétszeres olimpiai bajnok (lólengés) tornász, aki a ma már a magyar torna szövetség elnöke, elmondta, hogy nagy örömmel jött Újpestre, mert tudja és tapasztalja, hogy a kerületben jó kezekben van a tornasport. Örömmel nyugtázta, hogy az utánpótlás nevelésével különösebb gond nincs Újpesten, persze az önkormányzati segítség cseppet sem ártana a szakoszály életében.

Az olimpiai bajnok és Wintermantel Zsolt – négyszemközt – váltott néhány szót, Remélhetőleg pozitív dolgokról beszéltek, hiszen sem a szakosztrálynak, sem pedig Újpest városának nem közömbös, hogy Berki Krisztián, aki a 2011-es év tornásza megtiszető címet is elnyerte, milyen körülmények között készülhet a londoni olimpiára.

Az újpesti tornászbajnok temészetesen nagyon örült az elismerésnek – 2011 tornásza lett -, és reménykedik abban, hogy az esztendő magyar férfi sportolójának is megválasszák néhány nap múlva.

– Persze – mondta Krisztián – nem ez a cím izgat a legjobban. Én olimpiai bajnok akarok lenni. Remélem London után majd velem is készül egy interjú az újpesti televízióban, ahol a lila-fehér olimpiai aranyérmesekkel beszélget kollégájuk.

gg