Törőcsik hazatért Újpestre

  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC sajtótájékoztatót tartott, amelyen Kovács Zoltán, a klub sportigazgatója büszkén jelentette be, hogy Törőcsik Andás visszatér klubhoz. A volt válogatott futballista az utánpótlás-koordinátori pozíciót tölti be.

– Azt gondolom, Törőcsik Andrást nem kell senkinek bemutatnom Újpesten – mondta Kovács Zoltán. – Kese az utánpótlás-koordinátori munkakört tölti be klubunknál. Feladata, hogy a lehető legtöbb időt töltse a pálya szélén, továbbá az edzéseken és a meccseken is figyelje játékosainkat, mondja el észrevételeit az edzőknek. Már többször meggyőződtem róla, hogy ő a mai napig jól látja a futballt, és egész egyszerűen szüksége van a klubnak Törőcsik szemére, meglátásaira. Büszke és meghatódott vagyok, hogy Törő visszatér hozzánk, és szeretném megköszönni a közbenjárást Kisteleki Antalnak, aki felvette vele a kapcsolatot, valamint Tolnai Sándornak, aki anyagilag lehetővé tette, hogy visszatérjen hozzánk András.

– Nagyon örülök, hogy Újpesten gondoltak rám, és felkértek erre a pozícióra – nyilatkozta Törőcsik András. – Ha máshogyan élek, talán már korábban is visszatérhettem volna. Ezen most már kár keseregni, hiszen itt vagyok, és legjobb tudásom szerint vetem magam a munkába. Bízom benne, hogy van, amit át tudok adni a fiatal tehetségeknek, és egy-egy meglátással tudok segíteni az utánpótlásedzőknek is.