A következő másfél évben összesen 51 modern, alacsonypadlós és légkondicionált CAF-villamos érkezik Budapestre az Európai Unió finanszírozásával, melyek közül az elsőt már tesztelik is a BKK szakemberei. A megújuló járműállomány lehetőséget ad rá, hogy több alacsonypadlós szerelvény közlekedhessen azokon a vonalakon, ahol már most is járnak, így a 14-es vonalán is.
A spanyolországi Zaragozában összeszerelt, 34 méter hosszú, klímával ellátott CAF-villamost jelenleg utasok nélkül tesztelik; akkor állhat majd utasforgalomba, ha a mostani vizsgálatok után kifogástalanul teljesíti a közlekedési hatóságok által előírt 1000 kilométeres próbafutást. A villamos annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő 51 járműből álló CAF-flottának a része, amelynek köszönhetően a jelenlegi 30-ról mintegy 40 százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban. A flotta utolsó járműve a tervek szerint 2026-ban állhat forgalomba.
Az új járművek többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalakon közlekednek majd, de a tervek szerint a 2-es, a 23-as és a 24-es járatcsaládon, valamint az 51A és a 62-es vonalon is megjelenhetnek a korszerű villamosok, ha a szükséges európai uniós támogatás rendelkezésre áll és megvalósulnak az új járművek közlekedtetéséhez elengedhetetlen infrastrukturális beruházások.
A BKK tervei szerint a közeljövőben – szintén uniós támogatással – további 100 új, korszerű villamossal bővül a flotta, ezeket 2030-ig helyezhetik üzembe.
ÚN