Továbbra is azt kérik az idősektől: maradjanak otthon!

  •  
  •  
  •  

Az operatív törzs mai tájékoztatóján megerősítették: 131-re nőtt a magyarországi regisztrált megbetegedések száma, már 6 halottja van a járványnak és 16-an gyógyultak föl a kórból.

Dr. Szlávik János, a Szent László kórház infektológus főorvosa a Dél-pesti Centrumkórházban kezelt betegekkel kapcsolatban elmondta:

  • Jelenleg 49 koronavírusos pácienst látnak el az intézményben, közülük 7-et az intenzív osztályon.
  • A mai napra 2 idős hölgy halt bele a betegségbe, a magas életkor és a krónikus betegségek az egyik legfontosabb faktort jelentik a halálozásban.
  • A betegek felénél közepes tünetekkel jár a betegség, több mint felük enyhe tünetekkel vészeli át a fertőzést, az esetek 20 százalékában viszont súlyosak a tünetek. Ezek azok a betegek, akik 10-14 nap múlva intenzív kezelésre és gépi lélegeztetésre szorulnak, ami több hétig is eltarthat.
  • Megerősítette: eddig 16-an gyógyultak fel, ők már teljesen tünetmentesek, illetve 40-60 év körüliek is vannak közöttük.
  • Elmondta, hogy a nagyon enyhe tüneteket produkálók már az otthonukban gyógyulhatnak, ami nagyjából két hetet vesz igénybe, de ha kell, akkor őket is kórházba szállítják.
  • A súlyos tüneteket produkálók átlag életkora 66, az elhunytaké 69 év. Kiemelte továbbá, hogy a tüneteket nem mutatók is lehetnek vírushordozók.

Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos megerősítette a fertőzések és halálozások számát és

  • felhívta a figyelmet arra, hogy bárki, bármilyen életkorban lehet vírushordozó az ország teljes területén.
  • Az otthoni karantén alapvető higiéniás szabályairól elmondta:
  • Aki otthoni karanténban van soha se hagyja el a lakhelyét, még rövid időre sem, ne ugorjon le a boltba, vagy bárhová, mert ezzel mások életét veszélyezteti.
  • Ha nem egyedül él, akkor amennyire lehet, különítse el magát, és lehetőleg ne használjon egy fürdőszobát és vécét a háztartás többi tagjával.
  • A vírus nagyon érzékeny a klórtartalmú fertőtlenítőkre, vegyszerekre ezekkel gyakran érdemes takarítani.
  • Más semmiképp se használja azokat az eszközöket, amiket a beteg; ezeket külön is kell tisztítani, mosni.
  • Ajánlotta továbbá, hogy konyharuhák helyett papírtörlőt, egyszer használatos eszközöket, illetve textil helyett papírzsebkendőt használjon, aki otthonlétre kényszerül.
  • A háztartási hulladékot dupla falú zsákban érdemes gyűjteni és minden háztartási cselekvés után kezet kell mosni.

Lakatos Tibor rendőrezredes elmondta:

  • Továbbra is aktív határellenőrzés zajlik, a belépő teher- és személyforgalom viszont zavartalan.
  • A házi karantén szabályainak betartását továbbra is ellenőrzik a hatóságok, akik legújabban
  • 84 szabálysértési feljelentést tettek, 18 helyszíni bírságot róttak ki és két szabálysértőt figyelmeztettek.
  • Az üzletek nyitva tartása kapcsán 24 feljelentés született, 12 esetben bírságoltak és három tulajdonost részesítettek figyelmeztetésben.
  • Kiemelten kérte, hogy mindenki tartsa be a hatósági házi karantén szabályait, mert azok nem ajánlások, hanem jogi következményekkel járó, kötelező előírások.
  • Közölte továbbá, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján az utazási és diákigazolványok is a veszélyhelyzet lejárta után 15 napig még érvényesek lesznek.

Az operatív törzs mindhárom tagja fokozottan felhívta az idősek figyelmét, hogy maradjanak otthon és amennyire csak lehet, kerüljék a személyes kontaktusokat. Müller Cecília külön is kiemelte az alábbi felhívást, mellyel a kormány fordult az idősebb generációhoz:

, ,