Továbbra is várják az adományokat az új haranglábra

  •  
  •  
  •  

Iványi János, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány Kuratóriumának elnöke az Újpesti Naplónak elárulta, hogy 2020. február 29-éig az újpesti vállalkozások és magánszemélyek összesen 2 millió 744 ezer forintot adományoztak a nemes célra, amit minden hozzájárulónak megköszönt.

Ugyanakkor emlékeztetett, hogy addig nem tudnak hozzálátni a régi műtárgy cseréjéhez, amíg össze nem gyűlik a teljes, 7,5 millió forintos építési költség.

“Szeretnénk, ha még ebben az évben, halottak napjáig felállíthatnánk a haranglábat a felszerelt haranggal, már csak azért is, mert 2020-ban ünnepeljük Újpest alapításának 180. évfordulóját, a centenárium fényét pedig ez az összefogás is emelhetné” – fogalmazott Iványi.

A kuratóriumi elnök külön hangsúlyozta: azért banki átutalás vagy befizetés útján várják az adományokat, hogy a kerületi önkormányzat teljes mértékben ellenőrizhesse, hogy valóban a feltüntetett célra fordítják a beérkezett összeget.

Hozzátette: az adományokat továbbra is a Helytörténeti Alapítvány 10103173-44504000-00000005 bankszámlaszámára várják; illetve kérik, hogy az adakozók az utalások közleményében „Az új harangláb felállítására” szöveget tüntessék föl. Ezzel kívánják biztosítani, hogy a befolyó támogatást másra ne lehessen felhasználni.

A támogatók névsorát az Újpesti Napló is közölni fogja, illetve az új haranglábon elhelyezett márványtáblán is megörökítik majd.

, ,