Vekszler Jakab, a Babits Mihály Általános Iskola és Gimnázium jelöltje nyerte a 2015-ös diákpolgármester-választást, így a következő egy évben ő viselheti a város diákpolgármestere címet.
Ebben az évben Vekszler Jakab, a Babits Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákja szerezte meg a mandátumot, mely a következő Újpesti Diáknapok végéig szól. Az új diákpolgármester elsőként vetélytársainak gratulált, majd lapunknak elmondta:
– Úgy gondolom, tényleg nagyon szoros volt a verseny a győzelemhez. A másik két jelölt társ is nagyon jó programot állított össze, és jól is adták elő a beszédüket. Izgultam, hogy ki lesz a győztes, és nagyon boldog voltam, mikor az én nevem mondták!
A nyertes a Díszteremben elődjétől, Balla Barbarától vehette át a város kulcsát. Az első hivatalos felkérései pedig már hivatalba lépésének első napján gyűlni kezdtek naptárában. Vekszler Jakabnak és stábjának mi is gratulálunk a győzelemhez!
R.ZS.