, ,
  •  
  •  
  •  

Két újabb, az Otthon Start Program keretében megvalósítani tervezett újpesti projekt kaphat kormányzati kiemelt jelentőségű státuszt.

Megkaphatja a kerületi építési szabályok felülírását megengedő, gyorsított, egyszerűsített engedélyezési eljárást is lehetővé tévő kormányzati kiemelt státuszt az Újpesti vasúti hídtól északra, az Újpesti-öböl észak-nyugati, valamint északi részén lévő egykori hajójavító és kikötő épületei, valamint a volt lovarda helyén tervezett beruházás – derül ki a Magyar Közlöny április 2-i számában megjelent kormányrendelet-módosításból. Ugyanígy kormányzati kiemelést kaphat az egykori Újpesti Gyógyfürdő és Uszodával szemben, a Rózsa utca, az Árpád út, a Munkásotthon utca és a Viola utca határolta, jelenleg parkolóként működő telekre tervezett projekt is.

A két, Újpestet érintő beruházást is tartalmazó rendeletmódosítást a kormány a megjelenés napján, azaz április 2-án társadalmi egyeztetésre bocsátotta. A részletes kormányrendelet-tervezet, valamint az ahhoz kapcsolódó dokumentumok a kormány honlapján megtalálhatók.

A társadalmi egyeztetés során bárki benyújthat észrevételt, kifogást a tarsadalmiegyeztetes@ekm.gov.hu e-mail-címre 2026. április 9-ig. Fontos tudni azonban, hogy az ellenvetések dacára is dönthet úgy a kormány, hogy adott beruházásokat kiemeltté nyilvánít.

 

CSG