Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át Nesztor Iván, a magyar dobpedagógia egyik kiemelkedő alakja, az újpesti dzsessz megalapozója és megkerülhetetlen személyisége. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanára, az újpesti jazz-élet egyik létrehozója, máig is lelkesen tanítja diákjait dobolni, úgy, hogy az alkotást, a felfedezést, az önfeledt játékot és az improvizálást helyezi középpontba a tanulás mellett.
Dob, üstdob, egy, a zongorán heverő ütőgardon és marimba. A megannyi izgalmas és egzotikus hangszer között egy 1875-ből származó Thonet széket mutat büszkén Nesztor Iván, aki az Erkel Gyula újpesti zeneiskolában fogad. A neves pedagógus hangulatos szobája olyan, akár egy játszótér zenerajongóknak: itt muszáj mindent felfedezni és ki is próbálni.
Aki hozzá belép, hamarosan dobverőt kap a kezébe, tanár úr pedig arra kéri az egyszeri betérőt, merje elengedni magát, próbálgassa kedvére és vegye birtokba a hangszert.
„Az összes diákommal a kötelező penzum után becsukjuk a füzetet, és arra biztatom, hogy élvezze ki a hangszert. Engedje el magát, csapkodjon, ahogy csak belefér. Kísérletezzen, játsszon, adja át magát a felfedezés szépségének, hiszen bármit üt le a dobokon, nem lehet belőle „baj”. Hagynunk kell a hangokat megszülni magukat!”
Az ifjú zenerajongók pedig rendkívül hálásak ezért a támogató és elfogadó attitűdért. Volt olyan, akivel mesét mondtak dobolás közben, egy másik hallgatót pedig arra biztatott, hogy játssza el hangszeren az aznapi lelki állapotát. Így tud megszülethetni az, hogy a tanuló mer és akar is barátkozni a hangszerrel, s a szigorú, forszírozott gyakorlás mellett a felfedezésre és a miniatűr alkotásra is lehetőséget kap.
„Amikor megtanulunk írni-olvasni, már tudunk beszélni. Ugyanígy, amikor a kezünkbe vesszük a hangszert, már le tudunk rajta játszani néhány hangot. A tanóráimon mindig rögtönzünk a hangszeren, hallás után felelgetünk, így azonnal alkotóvá lép elő a tanuló, miközben én egy adott koncepció mentén terelgetem. A tanulás így azt is lehetővé teszi, hogy önmagát felfedezze az érintett. Nálam dallamalkotással kezdődik és ér véget az oktatás. A pedagógiám egyik lényeges eleme, hogy már a legelső órán azonnal alkotunk.”
A 75 éves Nesztor Iván számos nívós zenekar dobosa, emellett ifjúkora óta örök szenvedélye a népzenegyűjtés. Saját gyűjtéseiből már több kiadvány is megjelent, örök tananyag a négykötetes dobiskolája, Ritmusjáték és jazzdobolás címmel.
A zenészóriás apró gyermek korában elköteleződött a zene mellett, falta az osztrák rádióban hallható zenéket legszűkebb pátriáiban, Szombathelyen és Győrben. Ekkoriban az osztrák rádióban a klasszikus zene mellett már a Shadows és a Beatles is hallható volt, a kisfiú pedig előre tudta, melyik hang után mi következik. Máig is őrzi azt a levelet, amelyben arra kérte a Jézuskát hétévesen, hogy hegedűt hozzon neki karácsonyra. Később árulta el édesanyja, azért állt ellen a kérésnek, mert elrettentő példa volt a szomszédban hegedülő kisfiú szörnyű próbálkozása.
Később egy Tom Steele nevű zenész inspirálására gitárrá finomodott ez a kívánság, azonban nem volt mindennapi az új hangszer feltétele. Azt kérte édesanyja, hogy a valamit valamiért elvén fesse ki a családi otthon előszobáját és fürdőszobáját. Amikor végül megkapta, autodidakta módon sajátította el a gitárzenét, s kisvártatva a megye legjobb zenekarában találta magát, egy másik klasszissal, Másik Jánossal együtt, aki akkortájt érettségizett a győri konzervatóriumban.
S közben már szeretettel és szenvedéllyel, folyamatosan oktatott: gitártudását átadta Tamás öccsének és más jelentkezőknek is.
„Általános iskolás koromtól fogva imádok tanítani. A szüleimtől örököltem azt az attitűdöt, amely szerint az oktatás egyben segítés.”
Húszas évei elején polgári állásától, egy építészirodától is elbúcsúzott, hogy gyakorolhasson, fejlődjön, és teljesen átadja magát a zenének.
Iván később azért vett dobverőket a kezébe, mert akkortájt alakult Budapesten a jazz-tanszak, amely érdekes módon nem indított gitár tanszakot. Mivel észrevette, hogy „rááll a füle” a dobra, ezért beszerezte az akkoriban kapható egyetlen dobiskolát, és leckéket vett egy remek dobostól, Tolnai József „Johnytól”. Mindössze fél év dobolást követően vették fel a Zeneművészeti Főiskolára.
Az ifjú muzsikus még főiskolásként alkotta meg azóta is megkerülhetetlen tankönyvét, a Nesztor-féle dobiskolát. A hiánypótló mű 1983-ban jelent meg, és azonnal az állami zeneiskolák hivatalos tananyagává nyilvánították, 2000-ben újra kiadták, akkor már hangzó melléklettel. Egyedülálló a hitvallása a négykötetes dobiskolának:
„Először hallás után megbeszéljük, hogy ez most miért így van, miért úgy. Nagyon fontosak az élő zenéből vett példák. Írhatok én bármilyen kottát, de a legjobb az élő zenéből, történeti értelemben és a nehézségi fokozatok sorrendjében, a lejegyzések alapján tanítani.”
A művésztanár, aki a jazz-főiskolán „improvizációs gyakorlat és zenekari játék” előadásokat tartott, 1989-ben alapította meg az újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában a jazz-tagozatot, ahol a mai napig tanít. Olyan növendékekkel büszkélkedhet, mint Borlai Gergő, Gyenge Lajos vagy Mohai Győző.
Néhány nevet fontosnak tart megemlíteni, ha róla és a zenéről van szó. Az első helyen barátja, a 2012-ben elhunyt Regős István dzsessz-zongorista neve áll, de nagyon hálás az iskola egykori igazgatóinak, Hara Lászlónénak, akivel együtt létrehozták a dzsessz-szakot, Eisenbacher Zoltánnak, Sillye Gergelynek vagy Dávidné Szabó Melindának, akik családias, független és alkotó közösséget teremtenek a hétköznapokban.
Nesztor Ivánról az is köztudott, hogy a népzene elkötelezett kutatója és művelője. Alig múlt 3 éves, amikor Őriszentpéteren, egy nyaralás alatt elköteleződött a népi kultúra mellett. Majd a rendszerváltozás idején felkerekedett, Erdélyben és Moldvában a csángók között kezdett népzenét gyűjteni. A művész igencsak megelőzte korát, hiszen a ’80-as, ’90-es években még nem volt találkozás a dzsessz és a népzene világa között, az úgynevezett világzene a kétezres évek körül kezdett berobbanni.
Nesztor Iván tavaly novemberben töltötte be a 75. évét, a rendkívül energikus művészpedagógus jelenleg egy népzenei monográfián dolgozik, az erdélyi Bálványosváralján élő Czoppán György munkásságát mutatja be, a Hagyományok Háza kiadásában. És azt is tervezi, hogy népzenei-avantgard zenekart hoz létre a zeneiskola népdalénekes tanárnőivel együtt.