Idén két óvodában építenek ovifocipályát, jövőre pedig négy óvoda kaphat korszerű műfüves pályát. Az elmúlt évben hat óvoda felszereltsége gazdagodott ily módon, két óvoda és két bölcsőde pedig – szintén önkormányzati segítséggel – a Szusza Ferenc Stadion tavaly nyáron lecserélt, mindennapi használatra alkalmas gyepszőnyegéből kapott.
Az idei esztendőben újabb két pályát adnak át, az egyiket a Bőrfestő Óvoda kapja, a másikat pedig az Aradi Óvoda – Csányi és Pozsonyi Tagóvoda gyerekei használhatják majd. Az előzményekhez tartozik, hogy az önkormányzat még 2011 végén döntött az Ovi-Foci Program újpesti bevezetéséről. A támogató határozat alapján az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvánnyal, valamint az Újpesti Torna Egylettel. Tavaly összesen hat intézmény, a Vörösmarty Tagóvoda, a Nyár-, a Lakkozó-, a Homoktövis-, a Liget- és a Játék, Mozgás, Kommunikáció Óvoda kapott korszerű és biztonságos ovifocipályát. Az újpestiekkel együtt országosan csaknem negyven pályát adtak át.
Jövőre négy óvoda, a Fóti Óvoda, a Leiningen Tagóvoda, a Deák Óvoda és a Karinthy Frigyes Óvoda felszereltsége gazdagodik ily módon, a megvalósítást intézményenként legfeljebb bruttó 2,85 millió forint önrésszel támogatja az önkormányzat.
Szintén tavaly, szintén önkormányzati támogatással, ugyancsak gyerekek kaphatták meg a Szusza Ferenc Stadion nyáron lecserélt gyepszőnyegét, amely mindennapi használatra még tökéletesen alkalmas maradt. Az Újpest FC által felajánlott élőfüvet a Labdarúgó Utcai Bölcsőde, a Leiningen Utcai Bölcsőde, a Királykerti Óvoda és az Aradi Óvoda udvarára telepítette a Városgondnokság, a gyerekek és az óvodapedagógusok nagy örömére.
MOA