Újpest, a 175 esztendős település

  •  
  •  
  •  

Újpest Alapításának százhetvenötödik évfordulóján emlékülést rendeztek a városháza dísztermében. Az esemény apropója, hogy az alapítólevelet 1840. március 15-én írták alá, Újpest százhetvenöt éve létező település.

A konferencia fővédnöke Wintermantel Zsolt polgármester, aki az ülés elején köszöntötte a megjelent képviselőket, díszpolgárokat, kitüntetetteket, intézményvezetőket.
Úgy fogalmazott, hogy egy-egy nagyobb évforduló alkalmával évekre, sőt generációkra tekint vissza a város.
– Kívánom, hogy a kétszázötvenediken is legyen megemlékezés, a jövő polgármestereinek pedig azt, hogy alkossanak olyat, hogy helyük legyen a történelemkönyvekben – zárta bevezető gondolatait.
Szavai után dr. Estók János, Újpest díszpolgára, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója falu és város szerepéről, átalakulásáról beszélt.
Kiemelte: a 19-20. század fordulóján (Újpest 1907 óta város – a szerk.) az életminőséget a lakhely sokkal inkább befolyásolta, mint manapság. Trianon után megugrott a városlakók száma, Budapest és agglomerációjának fejlődése pedig Újpestre is kihatott.
Ezt követően Budai Attila, az ELTE Toldi Ferenc könyvtárának vezetője Az árvíz, a pálinkafőző és a tulajdonos című előadásában vezette végig Újpest múltját, majd Garbóczi László, Budafok díszpolgára Mildenbergerek Budafokon és Újpesten című értekezésében beszélt a városalapítást meghatározó famíliáról.

M. Orbán András