Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával.
Az archív fotó a hetvenes évek elején készült, a Táncsics Mihály (ma: Károlyi István) utca 10.-ben, egy új teherbejárati kapu felszerelésekor. Előtte fából készült kapu zárta az autósbejáratot.
A gyár a Wolfner és Tsa. Bőrgyár része volt. A polgári cipők gyártását a cég 1912-ben kezdte meg, majd 1914-ben már bakancsgyártást végzett, kifejezetten hadiüzemi tevékenységük részeként. Ekkor települt át a gyár a Károlyi utca páros oldalára, a Duna Cipőgyár területére. 1927-ben nőtt a termelékenység, mert a faszöges cipők gyártásáról áttértek a ragasztott talpú és a flexicipők gyártására is. A polgári cipők kategóriájában a harmincas évek végére napi kétezer párat gyártottak: sportcipőket, női, gyermek- és rámán varrott férfi cipőket, de készült még: turista-, vadász- és síbakancs is a gyárban. Emellett megmaradt az állami megrendelésre gyártott egyenbakancs-gyártás is (ezer pár/nap). A gyárat 1949. szeptember 30-án államosították, s önálló egységként Duna Cipőgyár néven üzemelt 1992. februári átszervezéséig.
Az 1970–80-as években évi ötmillió pár körül gyártott a cég, a háború előtti választékhoz hasonló termékeket, sőt az állami szerveknek gyártott egyen-lábbeli készítése is megmaradt. Legújabb képünk illusztrálja, hogy az egykori gyár területére megannyi cég költözött. Itt talált alkalmas területre többek között egy falmászó klub is.
B. K.
A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész.
Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály.