Újpest akkor és most XVIII. rész

  •  
  •  
  •  

A megsárgult képeslap az 1910-es évek Újpestjének egy szeletét mutatja, még békebeli kisvárosi hangulatban. Az első világháború szele nem érződik rajta.

Így, ha a nagyságos asszony „bukj el szoknyában”, végigsétált az Árpád úton, valóban a kirakatokra koncentrálhatott. A nagyságos úr „kisztihand” köszönéssel emelte meg előtte a kalapját. Ami persze újabb nyomatékkal szolgált, hogy a hölgy valami új kelmét keressen magának, mondjuk a világhódító útjára induló legújabb divathoz, a szövetnadrághoz.A szépasszonyok után nézzük az épületeket! A kép bal szélén már csak a képen láthatjuk Ludwig H. Endre divatáru üzletének és Bernstein Mór cipészboltjának portálját.

Ezek a házak ma már nincsenek meg. A tűzfalon óriásplakátok hirdetik a jelen világát. Az emeletes épület, az Árpád út 21-es számú ház 1910 körül épült a kor szecessziós stílusában. Az épület dr. Wolfner Jakab tulajdonában volt.

A földszinten a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank újpesti fiókja működött, amely Magyarország első, mai modern értelemben vett bankja volt. 1840-ben, Újpest alapításának  évében jött létre Ullmann Móric vezetésével, alapítói között volt Széchenyi István is. Fennállása során mindvégig Magyarország egyik vezető, s 1867-ig az egyetlen kereskedelmi bankja, amely még 1844-ben, Magyarország első vasútvonalának, a Budapest-Vác-Szob vasútvonal megépítésének fő finanszírozója. Képeslapunkon mellette az Ujpesti Takarékpénztár (sic!) látható. A banképületben jelenleg az egyik biztosítótársaság működtet irodát, és az egykori takarék helyén is megmaradtak az üzletek, megőrződött a földszint romantikus stílusa.

Az Árpád úti síneken 1910-től az 55-ös villamos szállította utasait oda és vissza a Nyugati pályaudvar valamint Rákospalota között, számtalan újpesti megállóhelyet is beiktatva.

Az Árpád út mai kialakítása a M3-as metróvonal kiépítésével egyidős, 1990-re alakult ki. A macskaköves utat aszfaltborítás váltotta fel, a villamossín pedig már csak emlékezetünkben él. A Nyugati pályaudvarra a metró visz el.

B. K.

A rovat tanácsadó-szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Újpesti Napló.