Újpest egészségéért

  •  
  •  
  •  

A Semmelweis-nap alkalmából Újpest Egészségéért Díjakat adtak át július 5-én 13 órakor az Ifjúsági Házban. A rendezvényen beszédet mondott Dr. Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa és Nagy István, szociális ügyekért felelős alpolgármester. A díjak, dicséretek és elismerések után jubileumi jutalmak átadásával köszönték meg az egészségügyben dolgozók Újpestért folytatott munkásságát.

Dr. Cserháti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az új budapesti kórházfejlesztés előkészítéséért felelős miniszteri biztosa fontos, az egészségügyet átfogó fejlesztéseket jelentett be. Újpest önkormányzata polgármesteri dicséretben részesítette a Károlyi Sándor Kórház több dolgozóját. Dr. Bocskai Tamás, az intézmény főigazgatója köszönetet mondott valamennyi volt és jelenlegi kórházi dolgozónak. Azt mondta, úgy hajtották végre az átállást, hogy abból a betegeknek nem volt szabad semmit megérezniük, a dolgozóknak köszönhetően mindez maradéktalanul sikerült. A szakorvosi rendelő öt munkatársa szintén polgármesteri dicséretet vehetett át Nagy István alpolgármestertől.

A Magyar Egészségügyi szakdolgozói Kamara képviseletében Gaál Mária fekvőbeteg-ellátási alelnök szintén elismeréseket adott át összesen nyolc újpesti egészségügyi dolgozónak. Ezt követően dr. Kupper András az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője köszönte meg az önkormányzat folyamatos támogatását. Kiemelte, még a napokban is az orvosi műszerpark fejlesztéséről tárgyaltak, ami még a következő fél éven belül megvalósulhat. Emellett a Semmelweis-nap alkalmából egyszer cafeteria-juttatást kaptak a szakrendelő dolgozói, az erről szóló papírt Gál Ildikó ápolási igazgató vette át.

„Újpest Egészségéért” Díj annak adományozható, aki az egészségügyi területen az újpesti lakosok érdekében végzett magas színvonalú, kiemelkedő vagy több évtizedes tevékenységével, jelentős mértékben hozzájárult Újpest egészségügyének fejlesztéséhez. A díjakat a következő személyek kapták:

Bede Istvánné Dr. Sztanek Edit a Szakorvosi Rendelőintézet felnőtt fogszakorvosa
Erdélyiné Dr. Kőbányai Rita a Károlyi Sándor Kórház Pathológiai Osztály főorvosa
Kramlikné Hezler Ágnes a Szakorvosi Rendelőintézet Galopp utcai rendelő védőnője
Dr. Lakatos József nyugdíjas kardiológus
Székely Lajos az általános sebészet főműtőse
Polgármesteri dicséretben és jutalomban részesültek a Károlyi Sándor Kórház munkatársai:
Aczél Rita, szociális szervező, ápolási igazgatóság
Bajczár Károlyné, gazdasági nővér,ápolási osztály
Dr. Balázsovics Judit, főorvos, krónikus belgyógyászati osztály
Bálintné Szabó Márta, egészségügyi kisegítő, ápolási igazgatóság
Bánk Imre, osztályvezető, Anyag-és Eszközgazdálkodási osztály
Baratné Szentiványi Viktória, diplomás ápoló, krónikus belgyógyászati osztály
Binder Katalin, ápolónő, I. Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Csernus Imréné, osztályvezető, Pénzgazdálkodási osztály
Dr. Csürös László
Esztergomyné Simicska Adrienn, részlegvezető, Krónikus belgyógyászati osztály
Dr. Garamvölgyi Edit, főorvos, Krónikus belgyógyászati osztály
Gulyás Antal, osztályvezető, Kp-i Műszaki és Egyéb Szolgáltatási Osztály
Hakfeller Ágnes, titkárnő, Gazdasági Osztály
Helembai Jánosné, segédápoló,Krónikus belgyógyászati osztály
Hornyák Béláné, vezetőasszisztens, Patológiai osztály
Illyés Éva, osztályvezető ápoló, kardiológiai rehabilitációs osztály
Dr. Józsa Király Izabella, adjunktus, I. Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Kántás Tibor, osztályvezető, Dokumentációs és Informatikai Osztály
Kollerné Szabó Franciska, osztályvezető, Munkaügyi-és Bérgazdálkodási osztály
Kondor Albert, osztályvezető helyettes, Élelmezési osztály
Krajcsovics Ferenc, szakasszisztens, gyógyszertár
Kun Zoltánné, ápolónő, I. Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Lakatos Ferencné, munkaügyi előadó, Munkaügyi és bérgazdálkodási osztály
Dr. Lellei Ilona , főorvos, Pathológiai Osztály
Mátrai Erika, gyógytornász, II. Mozgásszervi rehabilitációs osztály
Mohrné Gáspár Szilvia, ápolónő, Krónikus Belgyógyászati osztály
Mravik József, asztalos műhelyvezető, Kp-i műszaki és egyéb szolgáltatási osztály
Nagy Istvánné, asszisztens, pajzsmirigy szakambulancia
Nagy Renáta, szociális munkás, ápolási igazgatóság
Nagy Zsuzsanna, ápolónő, II. Mozgásszervi rehabilitációs osztály
Nagyistván Béla Zoltán, betegszállító, krónikus belgyógyászati osztály
Oprea Anna Zsuzsanna, csereruha raktáros, anyag-és eszközgazdálkodási osztály
Ökrösné Kerek Szilvia, ápolónő, krónikus belgyógyászati osztály
Puskás Ildikó, titkárnő, főigazgatóság
Sallai Lajosné, pénzügyi ügyintéző, pénzgazdálkodási osztály
Dr. Simani Silva, főorvos, krónikus belgyógyászati osztály
Simon Ferencné, konyhai kisegítő, Élelmezési osztály
Simonné Wiesl Ilona, osztályvezető ápoló, krónikus belgyógyászati osztály
Dr. Siposné Tomkovics Ágnes, szakoktató, ápolási igazgatóság
Sugárné Dr. Kertész Zsuzsanna, főgyógyszerész,Gyógyszertár
Szarka Krisztina, gyógytornász, I. Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály
Tóth János, segédápoló, krónikus belgyógyászati osztály
Vacsi Ágnes, részlegvezető, krónikus belgyógyászati osztály
Végh Károly, egészségőr fertőtlenítő, Kórházhigiénés osztály
Dr. Vigh Krisztina, jogtanácsos, jogi iroda

Az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézetben végzett munkájáért, a gyógyítás, illetve a gyógyító munka segítésének területén kifejtett áldozatos tevékenységéért, polgármesteri dicséretben részesült:

Dr. Békefi Ottó radiológus
Balázsné Dr. Kerekes Éva ortopédus, a gyermekszakrendelő vezető főorvosa

Tóthné Paul Emese védőnő
Kardosné Gyarmati Anna szemészeti szakrendelés vezető főnővére
Mátéfyné Szigeti Gyöngyi kontroller

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerésben részesítette az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet két fő dolgozóját.
A díjazottak, a szakrendelő részéről:

Endrődy Andrea asszisztens urológia

László Krisztina asszisztens tüdőgondozó

A Károlyi Kórház részéről:

Keresztesi Etelka
Merziczki Anita
Sevella Tóth Emőke
Dr. Siposné Tomkovics Ágnes
Vacsi Ágnes

Jubileumi jutalmak
25 év az egészséges fogakért! 25 éves jubileumi jutalmat kapott:
Krizsán Zoltán Mihályné, gyermek fogászat dolgozója

25 éve áll a magyar emberek szolgálatában:
Tóthné Paul Emese, védőnői szolgálat

25 esztendeje végez gyógyító munkát:
Zajácz Éva, ideggyógyászat

25. év telt el azóta, hogy a gyermekek, az elesettek szolgálatába állt:
Hunyáné Ruff Éva, védőnői szolgálat

25 éve teszi ugyanezt, védi, óvja az egészséget:
Oszvald Zoltánné, védőnői szolgálat

30 éves jubileumi jutalomban részesült:
Pataki Anna Mária, röntgen

30 éve küzd szikével a betegségek ellen:
Dr. Dohányos György, általános sebészet

30 éve csillapítja, gyógyítja az elkopott csontokat, ízületeket:
Lavati Zoltánné, reumatológia

30 esztendeje dolgozik, s jelenleg a tüdőgyógyászatban:
Balogh Dóra, tüdőszűrő

30 éve teljesít szolgálatot az egészségügyben:
Blaskó Erika, tüdőszűrő

30 év az éleslátás szolgálatában:
Gyügyei Józsefné, szemészet

40 éves jubileumi jutalomban részesült:
Somlai Péterné dr., röntgen

40 éves jubileumi jutalomban részesült:
dr. Dabousné Székelyhidi Julianna, védőnői szolgálat

40 éves jubileumi jutalomban részesült:
Patócs Gézáné, védőnői szolgálat

40 éves jubileumi jutalomban részesült:
Csanádi Józsefné, tüdőgondozó dolgozója

Nagy István alpolgármester zárszavában elmondta, amit Újpest megígér, arra számíthatnak az egészségügyben dolgozók. Huszonöt egészségügyben töltött esztendő után öten, harminc év után hatan, negyven év után pedig négyen vehettek át jubileumi jutalmat. Az alpolgármester a miniszteri biztos szavaira utalva azzal zárta gondolatait, bizakodva tekint a jövőbe, hogy a kedvező változások Újpestet is elérik.

MOA