Az Otthonom, Újpest című gyermekrajzpályázatra beérkezett művekből nyílt kiállítás november 10-én az Ifjúsági Házban. A megnyitón köszöntőt mondott és a díjakat átadta Balla Barbara, Újpest diákpolgármestere és dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos igazgatója.
Víztorony, Tarzan™ Park, Halassy uszoda, Szilas Park, Aquaworld. A gyerekek rajzaiban ott van minden, ami Újpest és minden, amit szeretnek.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy az ifjú művészek hasonló érdeklődéssel fordultak Újpest régi és új nevezetességei felé – mondta köszöntőjében dr. Hollósi Antal. – Ez a kiállítás arról szól és azt bizonyítja, hogy Újpest az a hely, ahol érdemes és jó élni.
A kiállítás megtekinthető november 30-áig munkanapokon 9 és 18 óra között az Ifjúsági Házban.
D.V.
A rajzpályázat eredményei:
1. osztály
Illés Írisz 1. osztály
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola / Huberné Kalmár Beáta
I. helyezett
Hollókői Míra 1. osztály
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola / Huberné Kalmár Beáta
II. helyezett
Kovács Csenge 1. osztály
Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola / Keszericze Józsefné
III. helyezett
2. osztály
Kopfer Ádám 2. osztály
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola / Huberné Kalmár Beáta
I. helyezett
Topa Ádám 2. osztály
Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola / Horváthné Bódis Erika
II. helyezett
Holecz Benedek 2. osztály
Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola / Horváthné Bódis Erika
III. helyezett
Szabó Viktória 2. osztály
Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola / Horváthné Bódis Erika
Különdíj
3. osztály
Keszler Noémi 3. osztály
Hubay Jenő Alapfokú Művészeti Iskola
I. helyezett
Hosszú Vivien 3. osztály
Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium / Tuza Márta
II. helyezett
4. osztály
Somogyi Anna 4. osztály
Újpesti Bajza József Általános iskola
I. helyezett
Oláh Lilla 4. osztály
Újpesti Bajza József Általános iskola
II. helyezett
Margitta Viktória 4. osztály
Újpesti Bajza József Általános iskola
III. helyezett
Bognár Beáta 4. osztály
Újpesti Bajza József Általános iskola
Különdíj
5. osztály
Rozmann Levente 5. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Augusztin Márta
Különdíj
6. osztály
Balázs Fanni 6. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Móricz Erzsébet
I. helyezett
Amer Jusuf 6. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Móricz Erzsébet
II. helyezett
Lajkó Ivett 6. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Móricz Erzsébet
Különdíj
7. osztály
Rozmann Patrik 7. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Augusztin Márta
Különdíj
Földi István 7. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Augusztin Márta
Különdíj
8. osztály
Navarra Eszter – Kósa Anna 8. osztály
Lázár Ervin Általános Iskola / Móricz Erzsébet
Különdíj