Iskolaőrség lesz az UMSZKI-ban

  •  
  •  
  •  

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nyilvánosságra hozta annak a 491 iskolának a nevét, ahol a jövőben iskolaőröket alkalmaznak.

A minisztérium közleményében emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés 2020. július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, így 2020 szeptemberében az erre kijelölt köznevelési- és szakképzési intézményekben elkezdheti működését az iskolaőri hálózat. A törvényjavaslat parlamenti vitája során abban minden párt egyetértett, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között nem tűrhető ennek semmilyen formája (a kommüniké arra már nem tér ki, hogy a módszerben már nem volt ekkora egyetértés).

„Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása lesz, amelyekben erre leginkább szükség van. Az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján az ősszel 491 állami fenntartású intézmény feladatellátási helyén indul el az iskolaőrség működése, ezek közül 288 köznevelési és 203 szakképzési intézmény” – áll a közleményben.

Az intézmények nevét és címét EZ A TÁBLÁZAT tartalmazza. Ez alapján Újpesten egy intézményben, a Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában (UMSZKI) lépnek majd munkába az iskolaőrök.

Az Emmi arra is felhívja a figyelmet, hogy „az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola – amennyiben ezt kéri – bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe”.

(Képünk illusztráció)

, , ,