Újpest ismét összefogott

  •  
  •  
  •  

Egy hónapja az R. család arra ért haza egy vasárnap este, hogy a lakás, amelyben laktak, porig égett. Január közepén, 4 gyerekkel az utcán találták magukat.

– Csütörtökön utaztunk vidékre – meséli Anna, az édesanya. – Amikor vasárnap hazaértünk, azt láttuk, hogy a lakásunk teljesen leégett. Mindenünk odaveszett a tűzben, és mi nem is tudtunk róla, mert nem voltunk elérhetőek három napig vidéken.

A család a rokonoknál talált menedéket. Hála Istennek nem sokáig, mert az önkormányzat azonnal kiutalt számukra egy másik, hasonló paraméterekkel rendelkező lakást, ugyanabban a házban, ahol eredetileg is éltek.

A legkisebb, 5 éves gyerek a Virág Óvodába jár. Az önkormányzat segítségét az ovi munkaközössége, a szülők, az újpesti családok tették teljessé: hamarosan az adományokból került ruha, bútor, berendezés is a lakásba, a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat pedig élelmiszersegéllyel támogatta a bajba jutottakat.



Köszönet az összefogásért!

Ezúton szeretnék köszönetet mondani azért a páratlan összefogásért, amit a Virág Óvoda közössége – dolgozók és családok egyaránt – tettek egy intézményünkbe járó gyermekért és családjáért!

A családot olyan hatalmas tűzkár érte, amelyben mindenük odaveszett. Az összefogás és segítőszándék legnemesebb példája mutatkozott meg hamarosan, hiszen az újrakezdéshez az önkormányzat által biztosított lakásba szinte mindent sikerült összeszedni. A rengeteg ruhanemű, bútor, edény, ágynemű – és még sorolhatnám az adományokat – a családot is meggyőzte arról, hogy egymásra odafigyelő, támogató közösség veszi őket körül.

Az ő nevükben is még egyszer KÖSZÖNET MINDENKINEK:
Palatinus Antalné
óvodavezető