Újpest kulturális örökségei

  •  
  •  
  •  

Ezen a hétvégén tartották a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) rendezvénysorozatot szerte az országban. Két napon át szervezett séták, előadások keretében mutatták be hazánk építészeti értékeit. Újpest öt helyszínnel képviseltette magát az örökségnapokon.

A Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola, a Könyves Kálmán Gimnázium, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, és a Városháza épületét tekinthették meg az Újpestre látogató érdeklődők a hétvégén. A Városházát vasárnap helytörténészek vezetésével, csoportokban nézhették meg a látogatók. Körbejárták az épületet, megtekintették a Károlyi-szobrot, megismerhették Újpest központjának építészeti értékeit. A városháza dísztermében előadást hallhattak a Városháza és a város történetéről.

– Ez az épület Újpest fundamentuma. A történetén keresztül meg lehet ismerni a város történetét is. Egyrészt vitathatatlanul az országban az egyik legszebb városháza, másrészt, amikor épült, akkor Újpest még csak nagyközség volt. Tehát azt szimbolizálja, hogy Újpest mindig előre tekint – mondta Iványi János helytörténész, aki a délelőtti csoportokat vezette, idén már hatodik alkalommal. Elmondása szerint minden évben elég nagy az érdeklődés a Városháza iránt.

– Újpestiek vagyunk, és nagyon kötődünk ehhez az épülethez, mert itt fogadtunk örök hűséget egymásnak. De mindig érdekes megnézni, meghallgatni a történetét – magyarázta egy házaspár, hogy miért választották ezt vasárnapi programnak.
De természetesen más városokból, kerületekből is érkeztek érdeklődők.

– A KÖN több helyszínén is jártam Budapesten a hétvégén. Mindig érdekelt az Újpesti Városháza épülete. Nem bántam meg, hogy eljöttem, nagyon szép az épület, örülök, hogy már a történetét is ismerem – mesélte egy pestszentlőrinci fiatalember.