Újpest legrégebbi temploma újult meg

  •  
  •  
  •  

Hálaadó istentiszteletet tartottak az Újpesti Evangélikus Egyházközségben, november 18-án. Az ünnepi alkalom apropója a Lebstück Mária utcai templom tetőszerkezetének és tornyának felújítása volt. A 16 millió forintos beruházás az önkormányzat és a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásából, valamint a templom gyülekezetének saját forrásából valósult meg.

 Októberben fejeződtek be az 1873-ban épült evangélikus templom felújítási munkálatai, melynek keretében többek közt tetőfedésre, statikai megerősítésre, és a templomtorony helyrehozatalára is sor került. A 139. születésnapját ünneplő templom szebbé tételét Újpest Önkormányzata 6 millió forinttal támogatta. A renoválásnak köszönhetően Újpest legrégebbi temploma újult meg. Az ünnepi istentiszteleten az evangélikus egyház vezetői, valamint Újpest polgármestere, és Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő is részt vett.
A hálaadó istentiszteletet követően – melyen Gáncs Péter püspök prédikált- került sor a köszöntőkre. Solymár Péter lelkész után Haba Gábor gyülekezeti felügyelő, Lengyel Anna, az egyházkörzet felügyelője, valamint Krizsán Zoltán egyházmegyei felügyelő is örömét fejezte ki a felújítás kapcsán, végül Wintermantel Zsolt mondta el köszöntőjét. A polgármester hangsúlyozta, Újpest egy erős és büszke város, erős és büszke közösség, amely a jó ügy érdekében mindig képes az összefogásra. Hozzátette, az, hogy Újpest legrégebbi temploma újult meg, szimbolikus jelentőségű. Ha erős a hit és a gyülekezet akarata, akkor ez a templom még sokáig itt fog állni, a hívek szolgálatában-zárta gondolatait.
Az ünnep a templom közösségi termében tartott agapéval zárult. Ahogy Solymár Péter pohárköszöntőjében elmondta, a legfontosabb az, hogy a megújult templom minél több embernek legyen hajléka.
(antosa)