Befejeződött az Újpest FC belgiumi edzőtábora, amely után a csapat edzője, Marc Lelievre továbbra is arról beszélt, minőségi igazolásokra lenne szüksége. Pletykák vannak, új játékos – Jarmo Ahjuperán kívül – még nincs.
Befejeződött az Újpest belgiumi edzőtábora, amely vegyes képet mutatott. A lila-fehérek három meccsből kettőt elveszítettek (Lokeren 1–4, Mechelen 1–3), az egyiken pedig döntetlenre végeztek (Sint-Truiden 1–1), s a hozzájuk érkező próbajátékosok közül csak Kevin Kis volt ott végig a felkészülés alatt.
A magyar származású belga állampolgár balhátvéden kívül a jobb-bekk Simon Ligot-nak van még némi esélye arra, hogy szerződést kapjon a Megyeri úton. A szerdai hazautazás előtt Marc Lelievre, a lila-fehérek pályaedzője az Újpest internetes oldalán értékelte a tíznapos edzőtáborozást.
„A csapat egyelőre még nincs kész, kell néhány minőségi játékos – mondta a szakember –, olyanok, akik egy nehéz mérkőzésen a különbséget jelenthetik az ellenféllel szemben. Azok a futballisták, akik itt voltak, végig keményen dolgoztak, igyekeztek a legjobb tudásukat nyújtani minden pillanatban, és azon voltak, hogy teljesítsék, amit a szakmai stáb kért tőlük. Hamarosan kezdődik a bajnokság, sok munkánk van még addig, edzőként pedig bízom abban, hogy érkezik még néhány minőségi labdarúgó. A próbajátékosok teljesítményét Magyarországon kiértékeljük, a hét végéig döntünk róluk.”
Valóban sok munka vár még a szakmai stábra, de az idő egyre fogy. A felkészülést az NB I-es gárdák közül utolsóként kezdte meg az Újpest, s már csak egy edzőmérkőzést játszik a csapat, szombaton a Vasas ellen. Hogy ezen a találkozón lesz-e új játékos a lila-fehérek között, egyelőre titok.
Ugyanakkor a szakmai stáb kívánságlistáján két szélső védő, egy belső hátvéd és egy középső középpályás megszerzése szerepel. Lehet esélye az újpesti szerződésre Szekeres Adriánnak, akit kölcsönadhat a Videoton, vagy a kispesti Debreceni Andrásnak (az ő lehetséges érkezéséről már májusban írtunk), akinek lejárt nyáron a megállapodása a Honvéddal, és hallani arról is, hogy az MTK-s Csiki Norbertet – aki sérülése után lábadozik – szívesen látnák a Megyeri úton. Sőt, állítólag Vass Ádám megszerzése is szóba került az Újpestnél.
Ahogy korábban Radó Andrásé, Nikola Mitrovicsé vagy éppen Gyurcsó Ádámé, de ahogy ők nem szerződtek a lila-fehérekhez (miként a Standard játékosa, Anil Koc sem), úgy a fent felsorolt játékosok érkezése is erősen kérdéses.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza). Az ifjúsági csapatból felkerült: Molnár Sándor
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (Diósgyőri VTK), Bodnár István (?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Grégory Christ (francia, ?), Dombai Viktor (FC Tatabánya – próbajáték), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (FC Ajka?), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (Gyirmót FC-Győr), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (Kecskeméti TE – próbajáték), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK), Debreceni András (Bp. Honvéd), Kevin Kis (belga, szabadon igazolható – próbajáték), Simon Ligot (belga, Standard Liege – próbajáték), Szekeres Adrián (Videoton), Vass Ádám (CFR Cluj – Románia)
(nemzetisport.hu)