Újpest-Videoton a hétvégi menü

  •  
  •  
  •  

A 91. bajnoki mérkőzés következik az Újpest FC és a Videoton (illetve jogelődei) között. Az eddigi 91 találkozón 37 Újpest-győzelem, 20 döntetlen, valamint 34 fehérvári siker született, az összesített gólkülönbségünk 145-126.

Első alkalommal több, mint 44 évvel ezelőtt, 1968. június 22-én játszottunk bajnoki mérkőzést a Videotonnal. A premier számunkra maradt kellemes emlék, hiszen saját pályájukon 6:2-re vertük a piros-kékeket. Még ebben az évben, december 1-jén a Megyeri úton is bemutatkozott az újonc vidéki gárda, ám itt sem volt kegyelem: Fazekas három, továbbá Dunai II, Bene és Zámbó egy-egy góljával 6:1-es vereséget mértünk ellenfelünkre.

Pályaválasztóként nagy a lila-fehér fölény. Napjainkig 45 alkalommal fogadtuk a Videotont (a Megyeri úton és egyszer a Puskás Ferenc Stadionban), ahol 25 Újpest-győzelem, 7 döntetlen, továbbá 13 piros-kék siker született, gólkülönbségünk 82-50.
 
A legnagyobb, hazai pályán elért győzelmünk a már említett 6:1-es diadal, de további 13 mérkőzésen nyertünk több góllal. Szokatlan, de az idegenbeli mérlegünk negatív, ami a ’80-as évek (egészen 1995-ig!) sikertelen szereplésének „köszönhető”, amely időszakban csak egyetlen győzelmet arattunk a Sóstói Stadionban: 1986-ban 1-0-ra diadalmaskodtunk Steidl Sándor góljával. Ennek ellenére egyszer már bajnoki címet is ünnepelhettünk Fehérváron, mégpedig 1998-ban, amikor Goran Kopunovics góljával 1-1-es döntetlent értünk el, ez az eredmény pedig azt jelentette, hogy az Újpest FC megszerezte 20. bajnoki elsőségét.
 
A mérleget tekintve: 45 mérkőzésen, 12 Újpest-győzelem, 13 döntetlen és 20 fehérvári siker született Fehérváron, a gólkülönbség pedig a mi szempontunkból negatív: 63-76.
 
A két csapat elmúlt három szezonban lejátszott meccseinek rövid összefoglalója:
 
A 2009/2010-es szezonban hazai pályán 2009. november 6-án fogadtuk a fehérváriakat, amikor küzdelmes mérkőzésen Nagy Dániel találatával a Videoton győzött 1-0-ra a Szusza Ferenc Stadionban. A tavaszi „visszavágóra” a bajnokság 29. fordulójában került sor, amikor a Sóstói Stadionban 1-1-es döntetlent játszott egymással a két együttes. Akkor a Videoton a válogatott Elek Ákos góljával már a 3. percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak egy szöglet utáni fejesből, de a 73. percben Dusan Vasziljevics – szintén fejjel – egyenlíteni tudott.
 
A 2010/2011-es szezon őszi mérkőzésén csapatunk 1-0-ás vereséget szenvedett Székesfehérváron a Monicomp Liga 15. fordulójában. Kiegyenlített játékot hozott a mérkőzés, az első félidőben az Újpest FC előtt több helyzet is adódott, de nem sikerült bevennünk Bozsovics kapuját. A második félidőben szintén stabil játékot mutatott a csapat, de a 77. percben Nikolics megszerezte a vezetést a Videotonnak, és mint később kiderült, a győztes találatot is.
 
A szezon utolsó fordulójában a Szusza Ferenc Stadionban fogadtuk a Videotont. Ahjupera már a mérkőzés 13. percében beállította az 1-0-ás végeredményt, miután  az azóta fehérváriakat erősítő Mitrovics passzolgatott Balogh-gal, majd Balogh váratlanul betört egyedül a tizenhatoson belülre, és kipasszolta a labdát a tőle balra álló Ahjuperához, aki ziccerben nem hibázott, és ballal 8 méterről a kapu közepébe lőtt.
 
A 2011. november 6-án lejátszott őszi mérkőzésen Balajcza Szabolcsnak köszönhetően a 79. percig még gól nélküli döntetlen volt az állás úgy, hogy az 52. percben Mihajlovic-ot Fábián Mihály játékvezető kiállította. A találkozó utolsó tíz percében már nem bírtunk a hazaiakkal, és 3-0-ás vereséget szenvedtünk Székesfehérváron. A “visszavágón”, alig több mint két hónapja, május 27-én egészen a 88. percig 0-0 volt az állás, viszont utána a csereként beállt Milan Perics duplázni tudott. Az ő két góljával a két együttes előző találkozását a Videoton nyerte, 2-0-ra.

(ujpestfc.hu)