Jelentős mennyiségű hó hullott le vasárnap estétől kezdődően a főváros, így Újpest területén is. Hófödte járdák, úttestek, akadozó közlekedés – kora reggel ez fogadta a munkába indulókat az utakon. A hóhelyzetről, a közlekedésről és az ilyenkor szokásos teendőkről kérdeztük a szakembereinket.
Normal
0
21
Vasárnap estétől kezdve intenzítven havazott egész éjjel Budapesten és környékén. Az erőteljes hóesés reggel is folytatódott. Ennek köszönhetően mostanra Újpestet is jelentős vastagságú hótakaró borítja. Hogy áll most az újpesti utak, sétányok hómentesítése? Erről kérdeztük Fejért Jánost, a Városgondnokság zöldterület-üzletágvezetőjét.
– Reggel hét óra óta mind az öt munkagép Újpest újtait takarítja. Menetrend szerint haladnak, havat tolnak és sóznak. Most végeztek az első körrel és kezdik újra – közölte reggeli megkeresésünkkor Fejér János. A Városgondnokság fel van készülve egy akár hosszabban elhúzódó havazásra, rutinosan végezzük a feladatunkat – jelentette ki a szakember.
– A hó- és jégmentesítésre harminc ember áll készen, összesen öt, jól felszerelt járművel dolgoznak. A két nagytraktor elején hótoló, hátulján pedig sószóró van, ezen felül három utcaseprőgép segíti a munkát. Jelenleg a helyi közmunkások is segítik a munkát, akik a közintézmények, gyógyszertárak környékét segítenek megtisztítani a hótól – tudtuk meg Rádi Attila alpolgármestertől.
– Mivel a mai napon ónos eső is várható, így síkosságmentesítésre is szükség van. Ehhez környezetbarát, úgynevezett zöldsót használunk, ami a hagyományos, – Újpesten már nem használható-, nátrium-kloriddal szemben kevésbé olvasztó, sokkal inkább síkosságmentesítő hatású. Idén összesen tizenöt tonnát vásároltunk belőle, tavalyról pedig öt tonna maradt, amit ónos eső illetve jegesedés ellen is tudunk használni – mondta el az alpolgármester.
Cserna Sándor, Újpest közbiztonsági referense a havazáshoz kapcsolódóan sok hasznos ötletre hívta fel a figyelmünket. Első sorban azt javasolta, hogy csak akkor induljunk el autóval, ha mindenképpen muszáj, de ha már megtesszük, feltétlenül tegyünk be a csúszásmentesítéshez homokot, a kerék kipörgésének megelőzésére egy kisebb szőnyeget, takarót és meleg italt, még akkor is, ha csupán rövidebb távolságra indulunk.
– Tankoljuk tele gépjárművünket, hiszen az ilyenkor többet fogyaszt, mint egyébként. Ne felejtsük el letisztítani a tükröket, ablakokat és győződjünk meg a gumik állapotáról. Mielőtt kiszállunk, a csúszásveszély miatt győződjünk meg, hogy nem jeges, síkos felületre lépünk-e. Lehetőleg telitalpú, csúszásmentes lábeliben vezessünk! Ellenőrizzük az akkumulátorok állapotát, fújjuk be szilikonsprayvel az ajtókon található gumicsíkokat annak érdekében, hogy ha becsukjuk a járművek ajtaját, ne fagyjonoda a gumiszalag az ajtóhoz – sorolta fel a szakember a legfontosabb téli teendőket.
Gazsó Rita